A CSÖVESSÉ VÁLÁS MOTIVÁCIÓI, A CSÖVESEK FŐBB TÁRSADALMI TÍPUSAI

A társadalmi rétegződést vizsgáló kutatási eredményeink jelezték, hogy a társadalom rétegrendszerébe nem tudjuk besorolni a népesség egészét. Gyakran a rendhagyó életút, szükségletrendszer hatására az egyén elutasítja a szokások, normák követését. Rövidebb vagy hosszabb időre kivonul a társadalomból. vagy kirekeszti önmagát. E sajátos réteg életvitele, életstílusa a szociológiában ismeretes kifejezéssel alternatívvá válik.

Vizsgálatunk hipotézise szerint viszonylag kevés a valószínűsége Magyar­országon a törvénnyel nem ütköző normatagadásnak, s így a normákat megtagadó alternatív életstílus választásának is. Kérdéses, hogy mi ennek a legfőbb oka.

Nálunk az egyik domináns deklarált érték a munka, a jövedelmek munka szerinti elosztása. Jóllehet ez a valóságban gyakran inkább jelenti a munkakörök, munkaterületek, beosztások szerinti javadalmazást, de többnyire jól követi a társadalom presztízshierarchiáját. A felnőtté válással egyidejűleg legalábbis a férfiaknál - belép az általános munkakényszer, pontosabban munkahelykényszer dokumentálásának jogi, törvényes elvárása. Ez pedig csak néhány foglalkozásnál teszi lehetővé a társadalmi munkamegosztás rendszerén kívül maradó alternatív életstílus követését. Jól jelezték ezt az interjúk is. Az általunk vizsgált perifériára került hajléktalan alternatív életstílust követők egy része olyan fiatal, akik csak „kirándulás jelleggel”, átmeneti időre vonulnak ki, negligálják a társadalom többsége által preferált értékeket. Akik pedig permanensen kívánnak a többségi értékekkel szembenálló valamely életstílust követni, azok gyakran összeütköznek a törvénnyel. Vagyis életstílusuk a kriminalitás irányába sodorja őket.

A tőkés struktúrában élő társadalmak egy részében - a mi társadalmunktól eltérően - nagyobb a kivonulókkal szembeni tolerancia. A munkanélküli segélyekből és/vagy a szülők tőkéjéből sokan jutnak legálisan munka és munkahely nélkül jövedelemhez.

A kérdés ezután az, hogy a törvényes lehetőségeket gyakran megsértve kik és miért követnek mégis alternatív életstílust nálunk - hosszabb-rövidebb ideig. Kétségtelen; hogy a csövesek munkához fűződő értékeit, jövedelem szerzési módjait vizsgálva világossá válik, hogy az alapvetően eltér a társadal­mi elvárástól. Meg kell állapítanunk, hogy a csöveseknek csak kisebb hányada követi alternatívaként, választással sajátos értékrendszerét. A többség számára alapvetően életforma, olyan létfeltételek által determinált keret, amelybe inkább sodródnak, mint választják azt követői.

Hipotézisünket igazolandó megkíséreljük a továbbiakban tipizálni a csöve­sek világát aszerint, hogy milyen létfeltételek, társadalmi körülmények eredményezték a hajléktalan létformát, s az azzal járó csöves életvitelt. 

Illegalitásban csövezők 

A kriminalitás határát súrolják cselekményeikkel”vagy már követtek el törvénysértést a társadalomból titkolt helyre vonuló, menekülő illegalitásban élők. Vannak közöttük, akik számára ez valóban teljes illegalitást jelent, hiszen elkövetett bűntény, kihágás miatt körözik őket. Az illegalitás ezek számára kényszer, az esetek többségében kizárólag rövid életű lehet, mivel a felelősségrevonás jobbára elkerülhetetlen.

A csövesek vizsgált mintájára jellemző egyik sajátos menekülő típus a gyermektartási kötelezettséget igazságtalannak, jogtalannak minősítők kivonulása. Ők feladják munkahelyüket, állandóan változtatják szálláshelyüket, hogy elkerüljék a tartásdíj fizetését.

A fiatalkorú csövesek között többen iskolai kudarc, elkövetett vétség, iskolai, szülői, esetleg rendőrségi felelősségrevonás elől menekülnek, bujkálnak hajléktalanul.

„Havi 2500-at kellene fizetnem az asszonynak. Azt képzeltem, hogy az igazság is elég ahhoz, hogy valaki pergyőztes legyen Magyarorszá­gon. Nem így történt. A feleségem … készült az ügyvédével. A legkülönfélébb hamis tanúkkal cáfolták meg az állításaimat.” (B.B. 47 éves)

„Nem ment az orosz, a tanáraim meg állandóan piszkáltak miatta, hogy … akkor nem érettségizhetek… Aztán most télen jött egy nagy fölhajtás a narkó miatt … Egyébként azt hiszem a yard értesítette őket (értsd: az iskolát), amikor megbuktunk azzal a rohadt hamis recepttel.” (D.V. 18 éves)

„Aktuális, hogy jöjjön a behívó a börtönbe,… így meg nem találnak meg. Lecsaptam egy ürgét a Vágóhídon… elvettem tőle az óráját és a dudvát is … Sajnos … volt már ilyen régebben egyszer.” (27 éves)

A menekülő fiatalkorúak később részben visszatérnek a társadalomba, konszolidált otthonukba - ha van -, s vállalják a büntetést, kellemetlenségeket, de sokan közülük - éppen az illegalitás miatt - jövedelem híján sodródnak, s komolyabb bűntényt is elkövetnek. 

Intézményes gondozásból, közösségből kihulló gyökértelen lebegők 

A zárt vagy nem zárt intézetekből kijutók nagy része az utcára kerül, s hajléktalanná, csövessé lesz. Sajátos csoportja ennek a rétegnek a nagyvárosba települő, felnőtté váló állami gondozottaké. Amennyiben munkásszállásra nem kerülnek, vagy nem akarnak költözni, kezdő jövedelmük kevés az albérletre. Az pedig rövidesen világossá válik számukra, hogy a társadalomban szinte kizárólag a tágabb család összefogásával, segítségével lehet lakáshoz jutni. A lakásnélküliség és lakásszerzés perspektívátlansága gyakran sodorja a társadalom perifériájára a volt állami gondozottakat. Társadalmon kívüli­ségükhöz az is hozzájárul, hogy míg az intézetekben a gondozottak által nyújtott befektetés, illetve tanulás, munka mennyiségétől és minősédétől szinte függetlenül ellátásban, gondoskodásban részesültek, harc és küzdelem nélkül a legszükségesebb javakhoz hozzájutottak, addig a társadalomban már felnőttként versenyre, harcra, szociális ügyességre van szűkség a fennmaradás­hoz, s főleg a lakásszerzéshez. Ehhez mintát - ha gyakran nem is pozitívat, ­ az egyén gazdagodását, előrejutását, s azzal együtt lakásszerzését mindenképpen jobban segítőt - inkább elsajátítottak a családokban szocializálódott egyének.

„Két hónapos voltam, amikor állami gondozásba kerültem… majd Fótra… Nem tudtam, milyen családhoz tartozni, így nem is hiányzott nekem a család… Én nem vagyok olyan lázongó típus. Velem soha nem voltak igazán problémák… Amíg be nem töltöttem a 18. életévemet … gondoskodtak rólam, autószerelő lettem. Kikerültem onnan és nem volt hova mennem. Csak csapódtam egyik helytől a másikra. Most kezdtem el gyűlölni apámat és anyámat, hogy ilyen lehetetlen és kilátástalan helyzetbe juttattak.” (Z.T. 20 éves)

Megoldatlan a börtönből, elvonó kúráról, elmegyógyintézetből, illetve kórházból kikerülők helyzete abban az esetben, ha megszűnik, megromlik kapcsolatuk családjukkal, és a család már nem fogadta vissza őket. Egyetlen menedéket ezek számára is a munkásszálló jelentené, de a szállók többnyire tömegszállások, s a társadalom az itt élők teljes beilleszkedését, rendszeres munkáját elvárja, illetve szállást csakis annak fejében nyújt. A vizsgált csoportokhoz tartozók azonban az elvárt munkahelyi folytonosságra, kitartásra gyakran képtelenek, hiszen intézeti kezelésük is jobbára ezen gyengeség következménye volt. Emiatt a munkásszálló általában csak rövid ideig jelent menedéket az intézetből szabadulóknak. Végül is többségük számára maradnak a búvóhelyek, esetleg a Dobozi utcai ideiglenes átmeneti szálláshely.

„Én akkor robbantam le így, amikor benn voltam először az elvonón, és aztán kigyöttem, és az asszony elkergetett… asszondta, hogy szégyell engem a ház előtt… én meg elgyöttem… a nyugdíjamat neki odaaggya a postás, mer' papíron ugye még nem váltunk el…” (K.T. 66 éves) 

Presztízsváltók 

A társadalom presztízshierarchiájában elfoglalt helynek megfelelő viselkedési módokra szocializálódunk, társadalmi presztízsünknek megfelelő szerepeket tanulunk a környező közösségek segítségével. Amennyiben megszűnik a környezeti közösség elvárása, csökken nagy emelkedik az egyén társadalmi presztízse, az individuum ezt általában vesztesként éli meg. Elveszíti az egykori környezet normáit, új környezetének elvárásaihoz kell alkalmazkodnia. Ez azonban korántsem könnyű feladat. Amennyiben az egyén nem képes elsajátítani az új státusznak megfelelő szerepeket, nem képes a társadalom vertikális rendjében a megváltozott új környezethez asszimilálódni, gyakran perifériára kerül, elveti a társadalom normarendszerét, megtagadja mind a régi, mind az új státuszhoz járuló elvárásokat, normakövetést.

A hajléktalan, perifériára került csövesek között különösen az idősebbek életútja tükrözi a történelmi változások hatására keletkezett presztízsváltást. Csövessé, hajléktalanná vált horthysta katonatisztet, tulajdonától megfosztott kisiparost, a szövetkezetesítés elől városba menekült, családjától elszakadt parasztot, 1957-ben önként leszerelt katonatisztet egyaránt találunk.

A csövesek életútja azt is jelezte, hogy gyakran lecsúsztak, elvesztették egykori presztízsüket azok is, akiknek internálták, disszidált vagy kitelepítették családját.

„A Szovjetunióba kerültem hadifogolynak. Aztán hazatértem. Közben meg lezajlottak a kitelepítések… Anyámat kitelepítették az NSZK-ba, nekem meg semmi reményem nem volt arra, hogy én is kimehessek utána.” (J.K. 67 éves)

„Apám katonatiszt volt. Kolozsvárott születtem. Szüleimet 1949-ben internálták, ott is haltak meg az internálótáborban. Engem apám barátja örökbe fogadott.” (Cs.L. 49 éves)

„Odahaza a mi téeszcsénk nem tudott az embereknek sem tisztességes munkát adni, sem tisztességes munkaegységet fizetni… 1960-ban jöttem Pestre dolgozni… Az aszfaltozókhoz kerültem és nagyon jól kerestem… Rendszeresen küldtem haza a pénzesutalványokat… Alighogy nekifogtunk a háznak, Icát már el is váltam a feleségemtől. Teherbe esett, én meg nem lehettem a gyerek apja, otthon sem voltam .” (K.I. 65 éves)

Néhány idős csöves életútja szinte dátumszerűen végigkíséri a legújabb kor történelmi sorsfordulóit.

„Cipészműhelyem volt a háború előtt… 42-ig, amíg be nem hívtak… 'A suszterájomat szétbombázták… Jelentkeztem továbbszolgálatra a hadseregbe… 50-ben elkezdtek piszkálni visszamenőleg a suszteráj miatt, … nem maradhattam bent. Elmentem Sztálinvárosba az építkezésekhez dolgozni. A feleségemet ott ismertem meg… Fel­jöttünk vissza Pestre… Ötvenhatban … bele is keveredtem, de ren­desen. A feleségem 56 decemberében fogta a gyereket és kimentek Bécsbe…” (B.L. 73 éves)

A politikai, történelmi változások traumái általában megosztanak egy-egy réteget egykori presztízsétől, az új körülményekbe belenyugodni nem tudók vagy felkapaszkodásra tartalékkal már nem rendelkezők növelik a perifériára jutó csövesek arányát. Ritkábban ugyan, de találkozunk a presztízsemelkedés céljával perifériára kerülő csövesekkel is. Ilyen volt az a cigányházaspár, amelyik városba költözött, itt vállalt munkát, a szüléinél hagyta gyermekeit. Megszakította italozó, költekező cigánytársaival egykori kapcsolatait annak érdekében, hogy a felemelkedés lehetőségét biztosító házra összejöjjön a pénz. Miközben minden fillért félretesznek, immár tíz éve ideiglenes szálláshelyen élnek.

Hasonló cél sarkallja azt a volt állami gondozottat is, aki vasakarattal kíván lakást szerezni, s ennek érdekében az albérletre szükséges pénzt is félreteszi, megtakarítja, s épülő házakban, vasúti kocsikban és más búvóhelyeken csövezik, miközben jó keresettel járó rendszeres munkát végez, s gyűlik pénze a takarékban.

Érdekes értékváltás figyelhető meg egy tanárházaspárnál, akik irreális cél­nak ítélik azt, hogy kettőjűk jövedelméből a fővárosban lakáshoz jussanak. Egy tanya vásárlására elég a pénzük, odaköltöznek. Az állattartással jelentősen gazdagodnak. Már régen együtt lenne a lakására, de „nem lehet abbahagyni”. A gazdagodás megrészegíti őket, teljesen feladják, leépítik intellektuális szükségleteiket, egykori céljaikat, s természetesen normáikat is. Soha többé nem kívánnak tanárként dolgozni. Ők is csövesek: jelenlegi helyzetűket, lakásukat, a minden civilizációs lehetőséget nélkülöző tanyát ideiglenesnek tekintik, a társadalom közegén belül perifériális helyzetük kétségtelen. 

„Könnyen élő” sok pénzt keresők 

A múlt század nagy szociográfusa, Kiss Lajos „könnyen élőknek” nevezte mindazokat a rétegeket, akik nem végeztek hagyományos paraszti vagy iparosmunkát, s a munka „könnyebb végét” fogták meg. A „kártyapillertől” a „jófajtákig” különböző csoportokat különböztetett meg a rétegen belül.

Mi némileg más értelemben használjuk itt ezt a kifejezést. Az általunk könnyen élőnek nevezettekre elsősorban a gyors gazdagodás lehetőségének kutatása, keresése jellemző. Céljaik középpontjában a gazdagodást segítő lehetőségek optimális kihasználása található. E csoporthoz tartozók nem történelmi okok, döntően nem is családi-szociális körülmények hatására választják sajátos életvitelüket, életstílusukat, csupán kihasználják a könnyű pénzszerzés kínálkozó lehetőségeit. Könnyű munkával, rövid idő alatt, az átlagostól jelentősen több pénzt keresnek. A munkamegosztásról, jövedelemszerzésről szóló korábbi részben néhány foglalkozásnál utaltunk e csoportra. Így a prostituáltak, valutázók, futtatók, szobáztatók, időszakos „sátorozó” gebinesek egy része önként, szinte tudatosan életstílusként választja a hajléktalan, állandó bizonytalansággal járó életet.

Néhányan hangsúlyozzák is ennek ideiglenességét, jövedelmező tevékenységüket csak meghatározott időre tervezik: „A fiatalság rövid időszakában” kívánnak gazdagodni, míg mások adott összeget (a lakás árát) összeszedni, s terveik szerint a társadalmi átlaghoz visszatérni.

Az így megszerezhető jövedelem azonban nem mindig alakul a várakozás­nak megfelelően, s az egyre nagyobb pénzösszegek elérésének célja stabilizálja az ideiglenes szálláshoz, csöves életvitelhez bilincselő gazdagodásvágyat.

A könnyen sok pénzt keresni szándékozó hajléktalanok csoportjának létét nagymértékben biztosítja a szélesedés idegenforgalom. A gyors gazdagodásra orientált csövesek életvitelében a munkaidő főként éjszakára, területileg az üdülő- és szórakozóhelyekre, szállodákra tevődik át. Állandó készenléttel, ugyanakkor a legteljesebb ideiglenességgel jár minden napjuk: E rétegnél az életvitel átmenetisége, időszakos jellege törvényszerűen termeli a hedonista életfilozófiát, s ez éppen a meggazdagodás rövid időre tervezett célját oltja ki. Ezáltal permanenssé válik a tevékenység, állandósul az ideiglenesség. 

Lemaradók, ügyetlenek, fogyatékosok 

Az egyenlőséget, a hátrányok kiegyenlítésének célját deklaráló társadalom valójában nem képes megfelelő mértékű segítségben részesíteni a hátrányos helyzetűeket és/vagy fogyatékosokat. A hátrányok gyakran halmozódnak, s olyan súlyossá válhatnak, hogy az egyén eltávolodik a társadalomban szokásos elvárt normák követésének céljától.

Az alapvető információk és a tudás hiánya szociálisan ügyetlenné, akcióképtelenné teszi az e réteghez tartozókat, s a társadalomban elvárt, megszokott módon nem tudják szervezni életüket. Érdekeik érvényesítésére semmiféle eszközzel nem rendelkeznek.

A halmozottan hátrányos családi körülmények között szocializálódott fiatal hajléktalanok nagy része faluról került a városba, s itt a lakóhelyi közösség normái, köteléke nélkül, a szülők támogatása és hajléka nélkül, kellő képzettség, tudás, tájékozódás, információk hiányában lebegnek, s beilleszkedést segítő támogatást közülük sokan csak az aluljárók csöves közösségeitől kapnak (illetve fogadnak el). Ezen fiatalok halmozottan hátrányos helyzete nem teszi lehetővé a társadalmi normálinak megfelelő, a városi többségre jellemző életstílus-életvitel követését azon egyszerű oknál fogva, hogy otthonnal, lakással nem rendelkeznek, vagyis idegen testek maradnak a nagyváros társadalmában.

A halmozott hátrányok következtében perifériára került fiatalok helyzete szintetizáltan jelzi a társadalom legalapvetőbb ellentmondásait, egyenlőtlenségeit. Gyakran összekapcsolódva jelentkezik helyzetükben a települési egyenlőtlenség, a cigánykérdés, a hagyományos szegénység, a családok műveltségi-civilizációs differenciáltsága, a lakáshiány akut gondja, ugyanakkor csábítótag hat a városokban a fizikai munkaerő iránti igény.

A vonzó város végül is ahelyett, hogy kompenzálná az egyenlőtlenségeket, karakterisztikusabban rajzolja meg azokat, mint más településtípus, s perifériára sodorja a gyengébbeket, lemaradókat.

A társadalmi hátrányok halmozódásához vezetett - az interjúk tanúsága szerint - a családok morális és vagy tényleges felbomlása is. Szinte alig akadt interjúalany, akinél vagy maga a felmért, vagy szülei ne váltak volna el, vagy legalábbis ne váltak volna rideggé, nemritkán ellenségessé, agresszívvá a családon belüli viszonyok.

A válások és a családon belül állandósult konfliktusok hatására megszakadnak a családi kötelékek, s ez is gyakran elvezet a hajléktalan, csöves életvitelig.

„A mostohafaterommal leginkább nem tudtam kijönni. Olyan buzgómócsing… diplomája van, meg főosztályvezető. Meg hogy ő majd a kezébe veszi az én nevelésemet…” (F.L. 17 éves)

„Az öregem éjt nappallá téve bent drehált a gyárban, csak vasárnap láttam .” (B.Z. 18 éves)

„Azt mondták, amíg ők nem találnak állást meg lakást Pesten, addig engem beadnak állami gondozásba. Benn is felejtettek, mert állítólag az öreg becsajozott meg piálni kezdett, és elváltak… Én öt hónapja jöttem ki az intézetből…” (U.K. 18 éves)

A vizsgált csövesek között néhány idős ember, akiknek idős korára minimális nyugdíjat sem sikerült elérni, minden bizonnyal a halmozottan hátrányos körülmények között élő „ügyetlenek” csoportjához tartozik. Köztük sok a beteg, értelmileg fogyatékos és/vagy súlyos alkoholista. Ügyetlenségükkel, hiányaikkal, hátrányaikkal nem tudják kivédeni a társadalmi akadályokat, máról holnapra élnek, minimális jövedelemhez jutnak az előzőkben megismert kisegítő munkák végzésével, és életükre a teljes perspektívátlanság jellemző. 

Sajátos ideológiával kivonulók 

A fejlett tőkés országok csöveseiről szóló szakirodalom többségének középpontjában a társadalmi berendezkedés ellen lázadó azon elméletek, ideológiák találhatók, amelyekkel indokolják, hogy a csövesek miért vonulnak ki a civilizált világból.

A modernizációs fejlődéssel egyidejűleg minden fejlett társadalomban a materiális szerzés-gazdagodás ellenében erősödnek a szellenti és individuális fejlődést előmozdító értékek. Az általunk vizsgált interjúk azonban a viszonylag egységes ideológiát megfogalmazó csövesek nagyon kis számát, és a nézetek, életfilozófiák heterogén tendenciáját jelzik.

A tőlünk gazdagabb országok csöveseihez hasonlóan nálunk is megtalálható a gazdagodást, civilizációs jólétet elvető központi gondolat az ideológiai áramlatok között, de erősebbnek tűnik a kezdődő modernizációval, civilizációs igényekkel együtt járógazdagodást segítő értelmetlen gürcölés, aszkétikus lemondás, a szegénység közepette is előrefutó túlzott igények fáradságos kielégítésének elutasítása. Vagyis nálunk a pénznek, mint a gürcölve előrejutás, gazdagodás eszközének, és nem a civilizációs jólétnek a tagadása az erősebb a csövesek által megfogalmazott elméletek között.

„Mindenki csak a pénz után hajt, az emberi értékek teljesen devalválódtak. Én egy olyan világban akarok élni, ahol az ember… megteremtheti magának az igazi harmóniát.” (S.K. 25 éves)

„Egyszerűen elegem van az ilyen emberekből! Mert az egy életcél, hogy gürizz, amíg meg nem szakadsz, és akkor majd, ha már rokkant vagy… lesz annyi pénzed, hogy összeszerezz magadnak egy házra meg egy kocsira valót? … Elegen van ebből a kuporgató életből, hogy azért kell rohadásig ennem a zsíroskenyeret, mert az öregek éppen a kombináltszekrényre spórolnak.” (J.P. 18 éves)

A gazdagodás, modernizációs fejlődés kihívását követve az egyre erősebben szerzésorientált társadalomban a normákat elvető csöveseknek másik része az ellentétes végletet preferálja e kérdésben: nagyon fontosnak tekinti, magasra értékeli a pénzt. Ismeretes a csöveseknek az a csoportja, amely éppen a gyors gazdagodás, jelentős pénzszerzés reményével - gyakran társadalmilag tiltott eszközöket felhasználva - kíván nagy összeget, s ezáltal kiemelkedő jólétet szerezni.

„A pénz, az pénz… A világ a pénzért van. Nem? „ (K.L. 38 éves)

„Nem lehet cél előttem, hogy majd 50 éves koromra 6000 forint le­gyen a fizetésem és … két gyerekkel a nyakamon majd ugráljak egy 50 négyzetméteres lakótelepi dobozban… Egyetlen életünk van… Én megpróbálom nem elrontani. Föl akarok kerülni a lehetőségek listájára.” (28 éves, disszidálni készülő csöves)

„A pénz a minden. Csak az számít. Ha van pénzed, akkor mindent megvehetsz. Ez az egyedüli lehetőség arra, hogy kitörjön az ember.” (S.É. 21 éves)

„Szeretek jól élni, mert. ugye egyszer élünk. Jól tudom, a szépség múlandó, néhány év áll rendelkezésemre, hogy leraboljam a férfiakat.” (A.E. 21 éves)

Sajátos gondolatokat fogalmaznak meg azok, akik a társadalom politikai-gazdasági struktúráját, illetve vezetését hibáztatják. A végletek jellemzők ezekre a nézetekre. Egyesek támadják a túlzott egyenlőtlenséget, míg mások a másik végletet: a túlzott egyenlősítést; megint mások erőszakellenes gondolataival szemben megtalálhatók az anarchista ideológiát megfogalmazók.

„Ami nélkülözhetetlen … azoktól kell elvenni, akiknek van. Azt hiszem, nincsenek bennem gátlások. Ha kell, elveszem azt, amire szükségem van. Ez az erősebb törvénye.” (Sz.L. 30 éves).

„Azt hiszi, nincs Magyarországon felső tízezer? … Dehogynincs, csak nem így hívják . . Addig nekem ne dumáljon itthon senki jólétről, ameddig nekem ezerötszáz forintból kell megélni.” (Értsd: ami a tartásdíj levonása után megmarad.) (B.K. 28 éves)

„Elegem van, hogy a nagyokosok mondják meg nekem, hogyan éljek… Ezeket a gazdasági bűnözőket börtönbe kellene zárni.” (B.K. 28 éves)

„Engem nem a gazdagság hiánya zavar, hanem a lehetőségek hiánya, amit a szegénység okoz.”(S.A. 28 éves)

„A szocializmus egy ugyanolyan fogyasztói társadalom, mint a kapitalizmus. Ezért nincs ennek a rendszernek kifutása. Nincs igazi felszabadító ereje.” (B.B. 28 éves)

„Lassan rájöttem, hogy én itt reszketek, hogy majd ha befejezem az egyetemet, akkor kapok egy szar tanári állást: . . azok ott kint (Váci utca társadalma) meg jól élnek.” (I.Zs. 28 éves)

„Ez kérem az egyenlőség hülyén értelmezett társadalma… Nekem ez a hazám, és a rendszernek igazán számolnia kell velem, és az önmaga által gerjesztett anarchizmussal… El fogom érni, hogy állami segélyből élhessek.” (A.É. 27 éves)

A nyugati országok ifjúságának alternatív életstílusára, és általában a modernizációs értékkövetésre leginkább azok gondolatai hasonlítanak, akik az individuum felszabadítását, a konvenciók elvetését, vagyis az egyéniség teljes kibontásának célját fogalmazzák meg.

„Én olyan életet élek, ahol nem létezhetnek a konvenciók.” (Zs.A . 35 éves)

„A konvenciók csak rabságba verik az embert. Eltorzítják a személyiséget, ós önzővé nevelik. Aki halmozza a dolgokat, annak a lelke elsivárodik… Üres lesz és céltalan, mert az lesz a célja, hogy megint szerezzen valamit.” (B.B. 28 éves)

A csövesek egy része punknak vallja magát, s mint ennek a csoportnak tagja fogalmazza meg társadalomellenességét.

„Ez az egész világ az erőszakra épül. Vagyis vannak olyanok, akik nyíltan az erőszakhoz nyúlnak… Nos a punk egy köztes forma, aki azt vallja, hogy mivel ez az erőszak világa, nekünk meg kell teremteni azokat az erőszakprovokációkat, amelyekkel kiváltjuk a társadalom erőszakreakcióját. De azért mi nem megyünk bele a bűntényekbe… Én egész életmódommal próbálom bizonyítani, hogy mennyire megvetem apámék életét, s mindennapi pénzhajhászásukat.” (F.K. 17 éves)

A csöves ideológiák általunk érzékelt következő áramlatát a beletörődés, a belső béke megteremtésére irányuló központi cél, az alázat, a lemondás ­ gyakran vallásos hithez kapcsolódó „apostoli” - követése jellemzi.

„Ha alázattal viseljük el a terheket és az örömöket is, akkor megfelelően tudunk szembenézni magunkkal.” (K.D. 34 éves)

„Az egyedüli hit: az egy igaz hívők hite. Vagyonunkat megsemmisítjük. Csak a tiszta szellem munkálkodik bennünk.” (T.G. 66 éves)

„A krisztusi szeretet mindennél fontosabb. A munka megalázza az embert… Csak a magunknak végzett munka ér valamit. De akkor nincs szükség már a pénzre.” (H.K. 31 éves)

„Hívő vagyok… Imádkoznom kell és szolgálnom, és olyan szerényen élnem, mint a régi apostolok…” (J.K. GS éves) 

www.varazsbetu.hu

www.oktatoprogram.hu

www.oktatoprogramok.hu

www.kazalkolos.hu

www.hajlektalansag.hu

www.kazalkolos.lapok.hu