CSÖVES HAJLÉKOK

 Mivel a lakás nem csak társadalmi, hanem alapvető biológiai szükségletek ki­elégítésének is eszköze - védelmet jelent az időjárás viszontagságaival szemben - törvényszerű, hogy valahol mindenki lakik, mindenkinek van valamilyen fedél a feje felett. A lakással nem rendelkezők a hajlékok legszélesebb skáláját, féllegális és illegális variánsait fedezték fel. Ha e „házpótlókat” áttekintjük, úgy tűnik, hogy legalább annyi emberi energia szükséges ezek felkutatásához, mint egy „igazi” lakás megszerzéséhez. hogy az ide menekülők miért választják mégis ezt, arra a csöves réteg életvitele, életstílusa adhatja meg a választ. 

Jogtalanul elfoglalt házak, nyaralók

 Ügyes leleménnyel fedezik fel a hajléktalanok a társadalmi egyenlőtlenség, bürokratikus ügyintézés, szervezetlenség következtében „felesleges”, kihasználatlan lakásokat. Otthont jelentenek így többek között az év nagy részében lakatlan nyaralók, vikkendházak. Sok csöves a behatolásért esetlegesen járó törvényes retorziót azáltal kerüli el, hogy barátoknak, ismerősöknek és azok szüleink a tulajdonát foglalja el. Így lényegesen kevesebb a kockázat, na­gyobb a biztonság, s a feljelentés a behatolás ténye ellenére is többnyire elmarad.

„Van egy haverom, együtt voltunk katonák, és ő ideadta a víkendházuk kulcsát.” (K.L. 23 éves)

A lakáskiutalás és lakásépítés körüli bürokrácia és szervezetlenség is kedvez a csöveseknek. A megüresedett, kiutalásra váró tanácsi lakások, a szanálásra ítélt házak, az elkezdett, de félbemaradt építkezések hónapokig, néha évekig háborítatlan otthont biztosítanak számukra.

„Mindig vannak olyan házak, amikből kiköltöztetik az embereket, mert le fogják bontani, de sokszor hónapokig nem nyúlnak hozzájuk … Tudja, mindig bontanak valahol …” (I.I. 70 éves)

„Most építik, … de leálltak vele … És most harmadik hónapja vagyok már ott, és még senki soha nem jött.” (N.Z. 17 éves)

„Most egy építkezésen lakom… a hegyen fönt… Mátyás király úton. .. két maszek építi a házat, de elfogyott a pénzük. Az alagsor készen van … Nem egy nagy szám, de nyugis hely.” (N.I. 21 éves)

Általában felkutatnak minden épületet, amely lakatlanul áll, s szükség esetén „belakják” azokat. Még transzformátorházban is találtunk „csöves bérlőt”.

„Egy transzformátorházban lakom. Meleg, száraz helyiség. És nem félek attól, hogy agyoncsap az árara. Már megszoktam a veszélyt.” (U.K. 20 éves) 

Munkahelyi szállások 

A munkáltatók minden korban tisztában voltak azzal, hogy amennyiben hiányzó munkaerőhöz akarnak jutni, támogatniuk kell a munkások munkahelyhez közeli telepedését. Az egykori cselédlakások, munkáslakások, gyári kolóniák többnyire ezt a célt szolgálták.

Mára az előbbieket felváltották a munkásszállók, valamint a szolgálati lakások és férőhelyek. A munkásszállóra kerülésnek azonban alapvető kritériuma, hogy lakója rendszeres munkaviszonyban álljon, míg szolgálati lakáshoz leginkább csak kulcsfontosság munkakört betöltők jutnak. A csövesek többsége - mint azt a következőkben látni fogjuk - rendszeres munkaviszonnyal általában nem rendelkezik, s így még a munkásszállóról is kiszorul. Ha rendszertelenül is, de valamilyen munkát a többség azért végez, s mi sem természetesebb, mint hogy amennyiben lehetséges, igyekeznek szert tenni munkahelyükön ingyen hajlékra.

Interjúalanyaink - végzett munkájuktól függően - különböző munkahelyeken húzódnak meg. (Portásfülkében, sportpálya-öltözőben, fűtőtérben, üvegházban, elárusító bódéban, raktárban egyaránt alszanak csövesek.)

„Fűtő vagyok egy társasházban… megengedték, hogy ott lakjak a pincében.” (Zs.M. 56 éves)

„ A TSZ elnök mondta, hogy van itten a TSZ-nek egy sportpályája… ha azt rendben tartom, akkor lakhatok ott az öltözőben. (L.B. 74 éves)

Egyes munkaadók az őrség fejében járulnak hozzá a munkahelyen berendezkedő rendhagyó lakhatáshoz, s így végül is éjjeli őrnek használják a hajléktalanokat. A munkahelyi szállásokon az alvásbért jobbára tehát természetben végzett munkában kéri a munkáltató. Emiatt jótékonyság helyett a kölcsönös érdekeltség irányítja ezeket az alkukat.

„Azt mondta, hogy alhatok az egyik üvegházban… azt is mondta, hogy így legalább nem aggódik, mert van, aki vigyáz a növényekre, meg a cuccra.” (R.Z. 21 éves)

„Van egy haver, akivel együtt voltam katona, az meg az Ecserin árul, ócska ruhákat, és én is szokok vinni amit árulhat, mer' a kukában vagy a kuka mellett mindég van ilyesmi…, és akkor ő télen megengedi, hogy ottan aludjak az ő boltjába, mert aszongya, hogy legalább nem rámolják ki a csavargók, ha ő nincs ott.' (H.V. 68 éves)  

Szívességi lakáshasználók, befogadottak 

A szívességi lakáshasználat elsősorban barátok, ismerősök között gyakori. A „Madarat tolláról…” közmondás a csavargókra és befogadóikra is igaz: A befogadó barát, ismerős - a befogadott csöveshez hasonlóan - általában rendszertelen, a társadalmi konvenciókat nem, vagy alig tisztelő kötetlen életet él. A társadalom perifériáján élők között gyakori az antiszociális, együttélésre nehezen képes egyén, emiatt többnyire rövid ideig tartanak ezek a szívességi lakáshasználatok.

Az ismerősök, barátok, ivócimborák ugyan - gyakran az alkohol hatására - egy-egy éjszakára szívesen látják otthontalanná vált sorstársukat, de józanon már gyakran megszűnik a szeretetteljes vendéglátás, s a jövevénynek rövid időn belül újabb hajlék után kell néznie.

„Barátoknál alszom, hol itt, hol ott.” (V.T. 34 éves)

„A legtöbbet ismerősöknél vagyok. Azoknak is többsége italos, de már régi cimborák… Most vénségemre egy-egy ismerősnél, esetleg a kijó­zanító után az öcséméknél húzódhatok meg. (T.E. 66 éves)

„Az egyik haverom befogadott, agglegény… csak örül, ha nincs egye­dül. Persze… mindig költözködnöm kell, hogy mire az asszony a bí­rósággal kinyomoztatja a címet, addigra én már ne legyek ott.” (F.F. 48 éves)

„…Van itt egy öreg, a Józsi bácsi… a mosodába jár az is dolgozni, én is innen ismerem… most őnála lakom…” (Á .I. 57 éves)

Úgy tűnik, hogy a cigány származású csövesek találnak legkönnyebben befogadóra. Körükben igen elterjedt a szívességi lakáshasználat. Náluk íratlan törvény, hogy szükség esetén szállással is segítsék egymást. Bizonyára a tradicionális vándorló életmód hagyományait őrzi ez a szokás.

„Vannak mindenfelé romák, ahol lehet aludni… rezesek vannak itt, meg ilyen ócskások.” (F.K. 19 éves)

A leggyakoribb a különböző neműek közötti hosszabb-rövidebb ideig tartó együttéléssel járó szívességi lakáshasználat. Itt a kölcsönös érdekeltség erősebb, gyakran több hónapig is eltart egy-egy alkalmi partnernél töltött idő. Az állandóságkeresés azonban a társadalom vizsgált rétegére korántsem jellemző, s az emberi együttéléshez nélkülözhetetlen tolerancia és kompromisszumkészség hiánya előbb-utóbb lehetetlenné teszi ezeket a kapcsolatokat, s vele természetesen megszűnik a lakáshasználati jogcím is.

„Most egy csajnál lakom. Annak meghalt a nagyanyja, és övé lett a kégli.” (V.Z. 22 éves)

„Szóval főként nőknél lakom… egy hetet, kettőt, ahogy éppen össze­jön a dolog… valahogy mindig fölszedek egyet… Csakhát mindig eljutunk odáig, hogy menjek el dolgozni… Akkor le szoktam lépni.” (K.L. 34 éves)

„Mindig van valaki, akinek nem megy a bolt, vagy nincs kedve dolgozni, vagy elutazik egy pár napra a palijával. Akkor mindig tudják, hogy én harapok az üres kéglire.” (U.V. 33 éves)

A szívességi lakáshasználat lehetőségéről a fiatal csövesek viszonylag szervezetten jutnak információhoz a gyülekező helyek (aluljárók) segítségével. Itt naponta újabb és újabb címhez lehet jutni, s az összetartozók közvetítik egymásnak azokat a lakáscímeket, ahol néhány éjszakát el lehet tölteni.

„Azon múlik, hogy az embernek sok barátja legyen, és hozzák a híreket. Én így már körbe-laktam egész Pestet… nincs olyan lakótelep vagy kerület, ahol ne csöveztem volna.” (T.K. 25 éves)

„Mindig itt szoktunk találkozni a bandával a Deák-téren vagy a Bat­thyányin, aztán mindig mondanak valami pecót” (szálláshelyet). (Z.I. 17 éves)

A csöves tömegszállás céljára használt lakások tulajdonosai között sajátos alternatív életstílussal, értékekkel élő, esetleg antiszociális felnőttek ugyanúgy megtalálhatók, mint az ideiglenesen távollevő szőlők lakását felajánló, csövesekkel szimpatizáló fiatalok. Vizsgálatunk azt is jelezte, hogy a csöves tömegszállásokon közös a megszerzett, „zsákmányolt” élelem, ha már valaki bekerült a „körbe”, hajléktalanná válásának, menekülésének okát, egymás múltját nem kutatják.

„Lacinak van egy háza Pestimrén, a nagypapájától örökölte. Ott szoktunk aludni… ahányan éppen összejönnek… nyolcan, tízen…” (K.T. 25 éves)

„Ott összejöttünk egypáran, akik a saját törvényeink szerint szeretnénk élni.” (H.B.Sz. 34 éves)

Átmeneti és illegális búvóhelyek, menedékek 

Azok, akik egy-egy éjszakára, esetleg hosszabb időre sem jutnak igazi lakáshoz, nincs ki befogadja őket, kényszerből bármilyen védelmet nyújtó menedékkel beérik. Ilyen ideiglenes odút, búvóhelyet jelenthetnek a bérházak szárítóhelységei, használaton kívüli pince- és szuterénhelyiségek, elhagyott viskók, bódék. Szükség esetén a parkok- és pályaudvari kocsik, éjszakai járatok is szálláshelyül szolgálnak.

Még az előzőkhöz viszonyítva is mostohább körülményeket nyújtanak ezek a menedékhelyek, hiszen használatuk tiltott, többnyire csak késő este foglalhatók el, esetleg betöréssel vagy gyerekektől elkobzott kulccsal, s a szárítóhelyiségek kivételével télidőben igen hidegek.

„A Havannán az egyik lakótelepi ház szárítójában vagyok.” (F.L. 17 éves)

„Télen volt, hogy a Déliben elbújtam egy vasúti kocsiban, de nem vált be.” (U.A. 20 éves)

„Lehet vagonokban is megbújni nyáron.” (N.I. 20 éves)

„Volt úgy is, hogy parkban vagy vagonban aludtam.” (T.T. 50 éves) 

Engedély nélkül épített viskók lakói 

Különösen a főváros külső kerületeinek képéhez tartoznak az engedély nélkül épített, lakóhely céljára funkcionáló viskók, kalyibák. Természetesen lakhatási engedéllyel az itt élők nem rendelkeznek, de a rendőrség gyakran mégis kénytelen szemet hunyni, mert a viskók lakói az érdekérvényesítés oly csekély lehetőségével sem rendelkeznek, hogy még szociális otthonba sem tudnak bejutni. A hivatalos szervek pedig a kérelmezők igényeit nem tudják kielégíteni, ezért jobbnak látják e tákolmányok lakóit - akik egyébként többnyire elégedettek „lakásukkal” - nyugton hagyni.

„Mivel itt lakom már vagy húsz éve, a rendőrség ebben a kerületben adta ki a személyi igazolványomat. Mondta az őrmester úr, hogy ez szabálytalan.” (C.R. 61 éves)

„Jó kis ház ez. Nem ázik be, mindig rakok fóliát a tetejére… Szoknak jönni, mondják, hogy bontsam le. Mondok jó, de akkor adjanak ne­kem lakást helyette. Azt meg nem tudnak. Azt is mondtam nekik, hogy akkor tegyenek be egy olyan szeretetházba… ottan meg nincsen hely, azt mondták. …Hát így… Mindig csak oda lyukad ki a dolog, hogy marad a ház.” (S.B. 69 éves) 

Intézményekben élő otthontalanok 

A társadalom perifériájára szorultak egy része átmenetileg valamilyen intézményben, biztonságos falak között alhat, de e látszat mögött a legteljesebb ideiglenesség érzése, otthontalanság jellemzi az itt élőket. A legbiztonságosabbnak , s egyszersmind legszabadabbnak ezen intézmények közül a munkásszálló látszik. Ennek birtoklásához azonban - mint azt már jeleztük - folyamatos munkaviszony szükséges, s ezzel a vizsgált réteg többsége nem rendelkezik. Másrészt a szállókat az esetek többségében csak azonos neműeknek létesítik, tehát házaspárokat, élettársakat nem fogadnak be. A szobák többágyasak, így az egymáshoz alkalmazkodás kényszere a függetlenséghez ragaszkodó csövesek számára egyébként is megterhelő kötöttséget jelentene. Az interjúk azt jelezték, hogy leginkább a falvakról betelepültek - vagyis azok, akik tradicionális közösségekben szocializálódtak - tűrik e kötelmeket, s gyakran több évtizedig is munkásszállón élnek. A volt állami gondozottaknak is jobbára egyetlen lehetősége az, hogy a munkásszállón berendezkednek, s elviselik annak intézményes rendjét.

Sajátos „védelmet” jelent a börtön, elvonókúra, illetve a kórház és elmegyógyintézet is. A vizsgált minta nemritkán éppen ezen társadalmilag szervezett és felügyelt „hajlékok” lakója.

Különlegesen nehéz helyzetbe kerülnek azok, akiket az itt felsorolt intézményekből kiengednek, szabadlábra helyeznek, s szállással, otthonnal nem rendelkeznek, illetve családjuk időközben megszakította velük a kapcsolatot. A család és lakás együttes hiánya ebben az esetben szinte törvényszerűen juttatja olyan helyzetbe az embert, ahol a visszaesés: újabb bűncselekmény elkövetése és vagy alkoholizálás, kábítószerfüggőség szinte elkerülhetetlen.

Az idős csövesek - főleg télidőben - bekényszerülnek valamely szociális otthonba, de a szabadsághoz, kötetlenséghez szokott idősek nehezen tűrik a szervezett rendet. Különösen azok „szöknek meg” gyakran a szociális otthon­ból, akik egykor önálló otthonnal rendelkeztek, s inkább a csöves életet választják ideiglenes hajlékokkal, mintsem a „komfortos” kötelmeket. A lakáshiány egyik következménye, hogy a fiatalok közül néhányan lakásproblémájuk megoldása érdekében kiszorítják illetve otthonba helyezik az öregeket, akik számára ez valódi otthont nem jelent. Ezáltal az idős embert először kitaszítja a család, majd a társadalom perifériájára szorul.

„A szociális otthonbúl szöktem meg… Hát a családom rakott be, merthogy köllött nekik a lakásom… beraktak, oszt ott is felejtettek szépen, nem gyöttek azok látogatni csak karácsonykor, eccer egy évbe’.” (Nagyon idős alany)

Az öregek számára kissé kedvezőbb, szabadabb a Dobozi utcában található ideiglenes, átmeneti szállás. Az idősebb otthontalanok között olyanokat is találtunk, akiknek már több évtizede állandó otthona ez az átmeneti szál­láshely.

„A vásárokat jártam. Portrékat festettem… Nekem nem volt szüksé­gem akkor állandó lakásra… Ha néha hazajöttem Pestre, akkor kellett egy szoba, ahol ellakhattam… Már 40 éve itt lakom (Dobozi utca). Soha nem gondoltam arra, hogy valahol lakást vegyek magamnak. Minek? Én a szabad élethez voltam szokva.” (D.M. 72 éves)

„Bár nekem volt lakásom… Aztán egy szép napon azt mondták, nekem egyedül nem jár ekkora lakás. Agglegény vagyok, így nem hivatkoz­hattam a családra. A kisebbik szobában maradhattam… Nem bírtam elviselni… Ekkor határoztam el, hogy ide költözök a Dobozi utcába.” (V.F. 74 éves)

Nyomor- és alibi-bérletekben élők 

Az ideiglenesség érzése akkor is jelentkezik, ha az alany albérletben, viszony­lag konszolidált körülmények között él. Az albérletek között nyomortanyák és ágybérletek is fellelhetők a csövesek vallomásai szerint. Néhány ezek közül valóságos éjjeli menedékhely. Általános az alibi-albérlettel (illetve alibiként bejegyzett lakással) legitimált csövezés is. A rendőrségi igazoltatások kellemetlenségét elkerülendő a szüleiktől eltávozott nagyvárosi csöves fiatalok sem jelentkeznek ki a szülői házból.

„Annyi számítás azért maradt bennem, hogy a személyimből nem íratom ki azt a biztos címet, amitől minden rendőr vigyázzba vágja magát.” (U.A. 22 éves, állandó lakása a Rózsadombon van)

Ugyanezt a védelmet a vidékről városba került csövesek úgy biztosítják maguknak, hogy a személyazonossági igazolványban dokumentálható albér­letet („kamu-albérlet”) vásárolnak, míg barátoknál, alkalmi partnereknél, búvóhelyeken csöveznek.

„Elvileg az anyámnál lakom Sopronban… de kellett vennem két kilóért egy öregasszonynál egy ideiglenes bejelentőt itt Pesten… Zuglóban van valahol, még nem voltam ott… Ebben a szakmában (valutázó) itt kell lenni a pályán szinte mindig… A csajoknál alszom.” (U.V. 33 éves)

Szinte mindenki feje fölé kerül fedél tehát éjszakára. A minőségi különbségekre, a perifériális helyzetre bőven utaltak a nyilatkozatok. Megfigyeltük, hogy minél idősebbek a csövesek, annál kevésbé tudják elviselni a naponkénti szállásszerzés nehézségeit. Természetes, hogy idősebb korban nagyobb fizikai védelmet igényel az emberi szervezet. Emiatt az öreg csövesek között több az intézetben elhelyezett, a biztonságosabb kalyibák, sufnik lakója, az ismerősök, „cimborák” által hosszabb időre befogadott. Hosszú ismeretséggel a fiatalokhoz viszonyítva nagyobb a hitelük a munkáltatóknál, ezáltal jobban találnak maguknak munkahelyi szállást is.

A fiatalok jobban tűrik a mindennapi hajlékkeresés viszontagságait. Közöttük több az ideiglenes hajlékban búvóhelyen meghúzódók aránya. A fiatal korral együtt jár az intenzívebb, szélesebb kortársi kapcsolat, emiatt nagyobb az esélyük arra is, hogy átmeneti időre helyet kapjanak ismerősök, barátok otthonában egy-egy éjszakára. Ugyancsak a fiatal korosztály jellemzője, hogy csoportosam is keresnek hajlékot, az egymásrautaltság és nézet­azonosság közösségi tudata is inkább körükben alakul ki.

www.varazsbetu.hu

www.oktatoprogram.hu

www.oktatoprogramok.hu

www.kazalkolos.hu

www.hajlektalansag.hu

www.kazalkolos.lapok.hu