|
|
Mezei
György Látszólagos analógia a történelem előtti időkkel Hajléktalanok Magyarországon a 90-es években |
|
A hajléktalanok egészségügyi állapota és ellátása A 90-es évek elejétől két kérdés merül fel e vitában: a hajléktalan-életmód ártalmas-e a szervezetre, vannak-e speciális hajléktalanbetegségek. A másik főkérdés, hogy milyen legyen a hajléktalanok egészségügyi ellátása, maradhatnak-e tömegesen ellátás nélkül. A szűrővizsgálatok azt mutatják, hagy a hajléktalanok között ötvenszer gyakoribb a tbc-s megbetegedettek aránya, mint a normál populációban. Ugyanakkor a 90-es évek közepére Magyarországon nemcsak a hajléktalanok körében, hanem a mély nyomorban élő, nem hajléktalan csoportoknál is rendkívüli mértékben megnőtt a tbc-sek száma A tbc-fertőzések megsokszorozódása szakemberek szerint az újraszegényedéssel és a kötelező szűrés elmaradásával magyarázható. A 90-es évek végére megoldottnak tekinthető a hajléktalanok speciális módszerekkel való szűrése, azonban a tbc-s kórházi ágyak a 80-as évek majdnem tbc-mentes időszakának kapacitásával működnek, így mára nem a betegség időbeli észlelése, hanem a gyógyítás mértéke okoz problémát. Ugyancsak megoldatlan a gyógyult hajléktalanok utókezelése és rehabilitálása, habár erre modell értékű programok működnek. A tbc-t tehát nem tekinthetjük speciálisan hajléktalanbetegségnek, de az egyéb szűrővizsgálatok sem tudtak csak a hajléktalanokra jellemző betegségeket kimutatni. A vizsgálatok megállapítják, hogy az életmóddal szorosan összefügg a hajléktalanok gyakori sérülése, sebesülése. Ugyancsak az életmóddal függ össze a leromlott fizikai állapot, a szív- és érrendszeri panaszok, valamint az alkohollal összefüggésbe hozható egyéb belgyógyászati betegségek. Ugyanakkor ezek a tünetek nem a speciális lakásnélküliséggel, hanem az önsorsrontással hozhatók összefüggésbe. A 80-as évek végén elkezdődött a nagy ellátórendszerek belső differenciálódása. A középosztály először az oktatásügyben tudta érvényesíteni - a túlnyomórészt állami finanszírozású alapítványi és speciális szolgáltatású iskolák megszervezésével -, hogy gyermekeit elkülönítse a szegények gyermekeitől. Hasonló törekvések fogalmazódtak meg az egészségügyi ellátás területén is. Az egészségügy reformja azonban megtorpant, így ez a folyamat különösen a kórházi ellátások elkülönítésével nem tudott teljesen végbemenni. A 90-es évek elején a társadalombiztosítási kártyák bevezetése és háziorvosnak való leadása elegendő volt ahhoz, hogy a hajléktalanoktól - még ha hozzájutottak is a tb-kártyához - ne fogadják el azokat. Így a hajléktalanok tömegesen ellátás nélkül maradtak. Éppen ezért a 94-es évek közepén szívesen fogadta a társadalombiztosítás - a biztosítási rendszertől teljesen idegen, átmeneti finanszírozási formában kitalált - némi állami nyomásra kiépülő első, hajléktalanokat ellátó háziorvosi rendelőket.
|
