|
|
Mezei
György Látszólagos analógia a történelem előtti időkkel Hajléktalanok Magyarországon a 90-es években |
|
Záró gondolatok Kilenc év alatt Magyarországon 7000 hajléktalan-férőhely jött létre. Az elképzelt ellátás abból indult ki, hogy kétszintű hajléktalanellátásra van szükség. Az első szint a hajléktalan emberek mindazon alapszükségletének kielégítése, amellyel a lakásban lakó emberek is rendelkeznek. A második szint a társadalomba való reintegrálódás elősegítése az intézményt működtetők speciális értékrendje, módszere és szaktudása alapján. Ehhez képest a kilenc év alatt kiépült ellátórendszer az első szinten jelentkező szükségleteknek csak szűk körét - elsősorban az alvást - próbálja kielégíteni. Csak mutatóban van egy-két „intim szoba", megoldatlan a tárgyak tárolása, nincsenek csomagmegőrzők, s habár egy miniszteri rendelet napi háromszori étkezést ír elő kötelezően a hajléktalanszállóknak, a gyakorlatban megoldatlan az étkezés. Ugyanígy gondot jelent a ruhák tisztítása, tisztán tartása és a mosdási lehetőség. Az ellátás második szintje sem a reintegrációt segíti elő, hanem olcsó munkaerőraktárként funkcionál, ahol a település vállalkozói igény szerint feketemunkára munkaerőt kölcsönözhetnek ki, amit a legközelebbi használatig közpénzen raktározhatnak. Úgy gondolom, a hajléktalanellátásban fordulatra van szükség, csökkenteni kell a köztük és a lakásban lakó szegények közötti távolságot. Illúzió azt várnunk, hogy olyan rendszer épüljön ki, amely minden hajléktalant egy időben képes befogadni és élete végéig intézménylakóként eltartani. Szükség van annak meghatározására is, hogy kik azok - betegek, fogyatékosok, korlátozottan cselekvőképesek -, akik csak intézményekben láthatók el. Ápolásukra, gondozásukra speciális intézményeket kell szervezni. Fenn kell tartani az ellátás alapszintjét, amely a krízishelyzetbe került embereket feltétel nélkül befogadja és alapszükségleteit kielégíti. Új intézményekre is szükség van, amelyek az eddig elhanyagolt szükségletek kielégítésére is súlyt fektetnek. A meglévő intézményekben csökkenteni kell a zsúfoltságot, s biztosítani az odafordulók emberi méltóságát. Meg kell oldani tárgyaik biztonságos őrzését, esélyt kell adni az atrocitásmentes ott-tartózkodásra, teret és lehetőséget biztosítani az egyéni testápolásra stb. A krízisellátás után a hajléktalanokat támogatott lakhatási rendszerekhez kell segíteni: albérleti támogatás, támogatott munkásszállói lakhatás, lakásszövetkezeti programok stb. Ezen lakhatási terveket különböző szegénygondozási irodák segíthetik a maguk speciális programjaival: a munkaerőpiacról kiszorult szegények foglalkoztatásával, iratpótlással, szociális segítséggel, lakásmegtartási stratégiák kidolgozásával és egyéb programokkal. Ezek az irodák hajléktalanokat és szegényeket egyaránt bevonnak segítő programjaikba. Olyan hajléktalanellátási rendszert tartok működőképesnek, amely
|
