|
|
Gyuris
Tamás - dr. Molnár D. László - Szántó Róbert Hajléktalanok A dolgozat a Népjótéti Minisztérium Válságkezelő Irodája és az INTEL COMP Alapítvány támogatásával, valamint a Paradigma Kft. közreműködésével készült. |
|
Ki a hajléktalan? Néhány évvel ezelőtt Utasi sokszínű, árnyalt, őszinte képet rajzolt a hajléktalanok és csavargók életéről (Utasi 1987). Mint írja, a városiasodással párhuzamosan a nagyvárosokban mindig újabb és újabb lakás nélküli réteg jelentkezik. A városban azonban szinte lehetetlen törvényes módon lakáshoz jutni, kiváltképp akkor, ha az igénylő egyedülálló. Ezért egy részük kiszorul a "versenypályáról", és lakás nélkül marad. A lakástalanok másik része, főként fiatalok, kompromisszummal, a társadalmi, családi normák elfogadásával megőrizhetné eredeti vagy szerzett otthonát magának, de a társadalom értékeinek tudatos elvetése, a mértéktelen alkoholfogyasztás, bűnözés miatt ez nem sikerülhet. "Mivel a lakás nemcsak a társadalmi, hanem alapvető biológiai szükségletek kielégítésének is eszköze, védelmet jelent az időjárás viszontagságaival szemben, törvényszerű, hogy valahol mindenki lakik, mindenkinek van valamilyen fedél a feje felett. Az 1987-ben harminc-hatvanezerre becsült számú, lakással nem rendelkező személy a hajlékok legszélesebb skáláját, féllegális és illegális variánsait fedezte fel. Ha e „házpótlókat” áttekintjük, úgy tűnik, hogy legalább annyi energia szükséges ezek felkutatásához, mint egy „igazi” lakás megszerzéséhez. Hogy az ide menekülők miért választják mégis ezt, arra a csöves réteg életvitele, életstílusa adhatja meg a választ." (Utasi 1987. 182. o.) A csöves hajlékok között szerepelnek a jogtalanul elfoglalt házak, nyaralók, a munkahelyi szállások, a rokonok, ismerősök lakásai, az olyan átmeneti és illegális búvóhelyek és menedékek, mint a lakótelepi házak szárítója, a vasúti kocsi, az engedély nélkül épített viskók, továbbá a kötöttségekkel járó munkásszálló, valamint az alibibérletek ("annyi számítás azért maradt bennem, hogy a személyimből nem íratom ki azt a biztos címet, amitől minden rendőr vigyázzba vágja magát..."), a nyomor- és ágybérletek. A hajléktalan világ szereplői a gyermektartási kötelezettség elől menekülők, az állami gondozásból kihullottak, a kórházból elbocsátottak, a szociális otthonokból kikerültek is. Másokat a történelem viharai sodortak a perifériára. Utasi érdekes és valósághű hajléktalan-tipológiájában megjelennek az állandó, rendszeres munkát végző csövesek, az időnként ugyanoda visszajáró napibéres alkalmiak, kisegítők, a hulladékazonosítók, az illegális jövedelemből élő prostituáltak, valutázók, futtatók és szobáztatók, az időszakos "sátorozó" gebinesek, vásárosok, ószeresek, a halmozottan hátrányos családi környezetből származók, a társadalom normarendszerét elvető, sajátos ideológiával kivonulók, és az alázat, a lemondás olykor vallásos hithez kapcsolódó gyakorlói. A társadalomból való visszahúzódás, menekülés velejárója a hajléktalanság: "Az egyén felismeri a civilizációs jóléthez vezető, előtte álló utat... Ugyanakkor megérti, hogy tőle lemondást, emberfeletti erőkifejtést követelne a vágyott cél elérése. Az egyén feladja a sikercélt, s inkább elmenekül a `gazdagodás' céljának gürcölő megvalósítása elől" (Utasi 1987. 208. o.)
|
