|
|
Dávid
Bea: A hajléktalanság kapcsolathálózati szempontból |
|
III. Hajléktalanság rendszerváltás előtt és után A mintánkban megkérdezett emberek 15 százaléka 1990 előtt vált hajléktalanná. A hajléktalanság, mint jelenség tehát nem a rendszerváltás következménye, de a tömeges hajléktalanná válás igen. A személyes kapcsolat hiányállapot tétel alapján feltételezhetjük, hogy azok az emberek, akiknek családi kapcsolatai hiányoznak a makrostrukturális okoktól függetlenül már eleve veszélyeztetettebbek, és fenyegetettségük a gazdasági helyzet romlása következtében még inkább fokozódik. A rendszerváltás utáni változások (munkásszállók bezárása, munkanélküliség növekedése stb.) katalizátorként segítették elő, hogy a potenciális hajléktalanok tömegesen valódi hajléktalanná váljanak. Amikor a gazdasági körülmények a mindennapi megélhetést teszik bizonytalanná és a személyes kapcsolatok támaszt nyújtó képességét megterhelik, akkor a nehézségek legelőször és legerőteljesebben azokat a csoportokat érintik, ahol a kapcsolatok eleve gyengébbek és instabilabbak. A gazdasági helyzet romlása következtében megszűnt az a késleltető mechanizmus, ami a veszélyeztetett csoportok tagjainak többségét eddig valamilyen módon vissza tudta tartani. Az általunk vizsgált hiányállapotok megoszlása a rendszerváltás előtt és után hajléktalanná vált csoportoknál majdnem egyforma (2.táblázat). Megalapozottnak látszik az a feltevésünk, hogy a rendszerváltás után a hajléktalanság kevésbé összetételében, mint volumenében változott. A két csoport között csak egy esetben történt változás: az 1990 óta hajléktalanná váltak között nőtt azoknak az aránya, akiknél a családi hiányállapot nem állt fenn és mégis hajléktalanná váltak. Valószínűleg ők azok, akik helyzete az egyre romló gazdasági körülmények miatt az utóbbi években teljesen ellehetetlenültek. 2. táblázat A személyes kapcsolat
hiányállapot kombinációk megoszlása a rendszerváltás előtt és után
hajléktalanná vált populációkban (%)
|
||||||||||||||||||||||||
