|
|
Dávid
Bea: A hajléktalanság kapcsolathálózati szempontból |
|
II. A hajléktalanság: hiányállapotok rendszere A hajléktalanságot hiányállapotok rendszerének mutattuk be, és azt feltételeztük, hogy az egyes, társadalmi-gazdasági struktúra által meghatározott, egymással akár szorosan összefüggő okok (lakáshiány, munkanélküliség, gazdasági recesszió stb.) által sérülékennyé tett népességcsoporton belül a személyes támogató kapcsolatháló hiánya az a tényező, ami a legjelentősebb mértékben determinálja, hogy valaki “belecsúszik-e” a hajléktalanságba vagy sem. (1.ábra) 1.sz. ábra A hajléktalanság hiányállapotok rendszere
 Feltételezésünk szerint a hajléktalanná váláshoz a különböző hiányállapotok együttes hatása szükséges: ez a hatás a "személyes kapcsolat" hiányállapot és a másik három hiányállapot valamilyen konstellációjából adódik. Az ábrában a kétirányú nyilak azt jelzik, hogy ezek a hiányállapotok egyidőben lehetnek a hajléktalanná válás okai és következményei is. A három viszonylag könnyebben mérhető hiányállapot (lakás, munka és egészség) és a “hajléktalanságot” összekapcsoló szaggatott vonal azt mutatja, hogy ilyen típusú összefüggés is előfordulhat, de feltételezésünk szerint kevésbé valószínű. Habár adataink minden bizonnyal alkalmatlanok arra, hogy a választ megtaláljuk a segítségükkel, mégis mindenképp fel kell vetni azt a kérdést, hogy a kapcsolathiány mennyiben ok és mennyiben következmény. A kapcsolathiány részben előidéz más hiányokat, részben viszont maga is más hiányok következménye: az egész mechanizmus tehát egy spirálhoz hasonlítható, ahol a hiányállapotok egymást erősítik és az egyén egyre rosszabb helyzetbe kerül. A személyes kapcsolathiány kiemelt fontosságának alátámasztására olyan nem hajléktalan csoportokat is megvizsgáltunk, amelyekre szintén jellemző a lakás, munka és pénz hiánya. Az önállóan saját lakással nem rendelkezők közül a hajléktalanság szempontjából a legveszélyeztetettebb a valamikor intézetben élők csoportja. A hajléktalanságukat megelőzően családban élők aránya pedig alacsonyabb mint a teljes népességben. A munkanélküli populáción belül hajléktalanság szempontjából az a legveszélyeztetettebb csoport, amelyik munkahelyének elvesztésekor valamilyen okból már eleve nem rendelkezik azokkal a családi kapcsolatokkal, amelyekre egy ilyen krízishelyzetben támaszkodhatna. Az a munkanélküli csoport, amelyiknek van természetes védőhálója, kevésbé valószínű, hogy az utcára kerül. Tartós munkanélküliség esetén a munkanélküliség késleltetett hatása érvényesül(het) és veszélyeztetheti azokat a munkanélkülieket, akik az évek során támogató kapcsolataikat úgy elhasználják és kimerítik, hogy legvégül az egyén körül megszűnik a védőháló. Veszélyeztetettek lehetnek még azok a hátrányos helyzetű csoportok is, akiknek az elmúlt években a makrostruktúrában végbement változások következményeként (elszegényedés, munkaidő növekedése, stb.) anyagi és kapcsolati erőforrásai jelentősen beszűkültek. Azok az emberek és családok, akiket a gazdaságilag meggyengült védőháló már nem lesz képes megtartani, a hajléktalanság szempontjából szintén egyre veszélyeztetettebbé vál(hat)nak. Adatainkból kiderült, hogy a hajléktalan populációban létezik egy olyan csoport is, akik elsősorban nem munkahelyük elvesztése miatt váltak hajléktalanná. Ők alkotják a hajléktalan népességen belül azt a csoportot, akik - nagy valószínűséggel - hajléktalanságuk miatt váltak munkanélkülivé. A hajléktalan lét ugyanis olyan korlátokat szab, ami a hajléktalan ember számára a "normális" munkavállalást lehetetlenné teszi. A munkanélküli és hajléktalan populáció demográfiai és geográfiai megoszlása sok esetben meglehetősen különböző: a munkanélküliek fiatalabbak, magasabb a nők aránya és alacsonyabb arányban élnek illetve tartózkodnak Budapesten. Az iskolázottság, munkanélküliség és jövedelem szempontjából valóban leghátrányosabb helyzetű csoport, a cigányság szegénységen belüli részarányához mérten sokkal kisebb mértékben van jelen a hajléktalanok között. Véleményünk szerint azért kevesebb a cigány etnikumú hajléktalan, mert a cigányság jelentős részénél még ma is nagy szerepet játszik a családi/rokonsági szolidaritás, ami nagyon szegényes körülmények között, de a tényleges hajléktalanságtól mégis távol tudja tartani tagjait. Az adatsorokból kitűnt, hogy a fenti hiányállapotok önmagukban nem elégségesek ahhoz, hogy valaki hajléktalanná váljon: a hajléktalan népességet a teljes népességtől és a három részletesen vizsgált populációtól (lakás nélküliek, munkanélküliek, szegények) leginkább egy, az eddigiektől független hiányállapot különbözteti meg. Ez pedig nem más, mint az erős, leginkább családi kötésekből álló személyes kapcsolatok hiánya. Ezzel áll kapcsolatban az, hogy a hajléktalan népességben az átlagpopulációhoz képest sokszoros az egykori állami gondozottak, az elváltak és a szülőhelyüktől távol élők aránya. A személyes kapcsolat hiányállapotok lehetséges kombinációi és azok teljes mintabeli eloszlása (N=2103)
Az 1. sz. táblázat szerint a hajléktalan emberek 91 százaléka legalább egy személyes kapcsolat hiányállapottal jellemezhető és a populáció felénél két illetve három hiányállapot a jellemző.
|
