Módszer
Hólabda-mintavétel
A hólabda-mintavétel gondolatát Coleman (1958) vezette be olyan
mintavételi eljárást, amely megragadja az alapsokaság társadalmi
szerkezetét. Ez a módszer, amely lehetővé teszi a mintaelemek számára,
hogy ne csak magukról, hanem az általuk megnevezett személyekről is
szolgáltassanak információt (Frank & Snijders 1994). Az eljárás
gyengéje, hogy "a hólabda-minta különböző hullámaiban érvényesülő egyéni
bekerülési valószínűségek ismerete híján lehetetlen torzítatlan becslést
adni" (Berg 1988: 530). Továbbá láncszerű mintavételi eljárás, egy sor
következtetési problémát is felvet: példának okáért az egyéni társadalmi
cselekvőkre és láncolatokra vonatkozó következtetések tekintetében (Erickson
1978).
Kihasználva a hólabda-mintavétel kínálta lehetőségeket5,
Frank és Snijders (1994) különböző számítások figyelembevételével számos
becsült értéket dolgozott ki a rejtett populációkra egy egyirányú
hólabda-minta alapján. E becsült értékek egy mindenki számára
hozzáférhető számítógépes program segítségével számolhatók ki. Az
egyirányú hólabda-mintában kérdéseket tesznek fel az eredeti mintában
szereplő válaszadóknak, és megkérik őket, hogy nevezzék meg a populáció
azon tagjait, akikkel érintkezésben állnak. Bizonyos kritériumokat a
kutatónak kell felállítania az alapsokaság, illetve a kapcsolatot
definiáló érintkezés meghatározására vonatkozólag. Tanulmányukban Frank
és Snijders különböző modelleket, illetve becsült értékeket tárgyalnak,
és a groningeni heroinélvezők számának becslésében alkalmazzák a
módszert. Az eljárást a rotterdami kokainélvezők számának megbecslésére
is felhasználták (Bieleman et al. 1993: 128). Annak érdekében, hogy
megbízható becsléseket tehessünk bármely rejtett sokaság nagyságára
vonatkozóan, Snijders (1992 és 1993) a következőket javasolja:
1. Elméletben a válaszadóknak az alapsokaság véletlenszerű mintáját
kellene alkotniuk, a gyakorlatban azonban szinte lehetetlen ilyet
nyerni egy rejtett populációból. Egy véletlenszerű mintához való
közelítés érdekében a válaszadókat lehetőség szerint több egymástól
független forrásból (pl. tartózkodási helyről) kellene
összeválogatni. Az, hogy a populáció egy adott tagja bekerül-e
válaszadóként a mintába, függetlennek kell lennie attól, hogy az
ezen válaszadó által megnevezettek maguk is szerepelnek-e mint
válaszadók a mintában.
2. Hogy elfogadható pontosságú becslést nyerjünk, a kezdeti
mintanagyság nem lehet sokkal kisebb, mint a teljes populáció
négyzetgyöke (ha a válaszadók átlagosan legalább tíz nevet
említenek; a megemlítettek átlagos száma kisebb, akkor az eredeti
mintának nagyobbnak kell lennie).
A fogás-visszafogás módszer
A másik eljárás, melyet igénybe vettünk, a fogás-visszafogás módszer. A
hólabda-módszerrel ellentétben ezt már használták hajléktalan populációk
nagyságának becslésére, többek között az Egyesült Államokbeli
Baltimore-ban (Cowan, Breakey és Fischer 1986).
Ezt a módszert eredetileg az élettani tudományokban fejlesztették ki és
halak és más állati populációk becslésére használták (Sudman, Sirken és
Cowan 1988; Leyland, Barnard és McKeganey 1992). Az eljárás két vagy
több, ugyanazon populációra vonatkozó, egymástól független megfigyelést
tesz szükségessé, és azon feltevésre épül, hogy minden egyed ugyanakkora
valószínűséggel kerül befogásra a megfigyelési időszak alatt, bár a
megfigyelési valószínűségek különbözhetnek az egyes adatgyűjtési
időszakokban. Ha csak két lista van, szükségszerű feltennünk, hogy ezek
a listák egymástól függetlenek. Amennyiben több mint két lista van,
megengedhető bizonyos fokú összefüggés a listák között, és ezt a
nem-függetlenséget a listák közötti interakcióként fejezzük ki. Egy
adott listához való tartozást mint a rejtett populációban definiált
dichotóm változót kezeljük. Feltesszük, hogy a populáció tagjai
elégséges módon felismerhetőek a listán, vagyis egy adott listán
szereplő bármely egyed esetében megbizonyosodhatunk arról, hogy rajta
van-e a többi lista valamelyikén is. Ez azt jelenti, hogy k lista
esetén 2k - 1 lehetséges mintázata van a
listákhoz való tartozásnak azok körében, akik legalább egy listán
szerepelnek, amihez még hozzájön az egyetlen listán sem szereplés
mintázata. A felmérést tehát egy olyan hiányos kontingenciatáblának
tekintjük, ahol az adathiányos cellában szereplő értéket igyekszünk
megbecsülni (Wickens 1993). A listák közötti összefüggést egy
loglineáris modell illeszkedésével fejezzük ki. E modell alapján
számolható ki az a szám, ami az egyik listán sem szereplőkre vonatkozó
becslés értékét fejezi ki. (Ha például a listák száma három, a
kontingenciatáblának 8 cellája van, négy lista esetén a cellák száma
16.) Esetünkben az üres cella azon hajléktalan emberek számára fog
utalni, akik egyik listán sincsenek rajta. A számításokhoz a GLIM
statisztikai modellezési csomagot használtuk (Payne 1986).
|