Bevezetés

1990 óta - a gazdasági és szerkezeit változásokkal párhuzamosan - kétségtelenül nőnek a különböző társadalmi osztályok közötti egyenlőtlenségek Magyarországon. A munkahelyek számának drámai csökkenése, az egyre kevesebb államilag épített új és olcsó lakás (vagy más lakhely), a tömeges munkásszállók bezárása és a társadalmi ellátórendszer folyamatos átalakulása mind a szegénység számbeli növekedéséhez vezetett. A szegények közül pedig, miután elveszették munkájukat, otthonukat és családjukat, mind többen válnak társadalmilag így vagy úgy elszigeteltté, és előbb vagy utóbb az utcára kerülnek, hajléktalanokká lesznek.

A rendszerváltás előtt elismerték egy sajátos - javarészt otthonról elszökött fiatalok alkotta (Utasi 1987) - hajléktalan populáció létezését. Ami 1989-ben meglepetéssel szolgált a legtöbb ember - szociálpolitikusok, szociális munkások, tudósok és a közvélemény - számára, az a szinte a semmiből előbukkanó hajléktalanok váratlanul magas száma volt. Amióta napvilágra került ez a jelenség, a probléma megoldását célzó különféle javaslatokat (menhelyek, szállók, ingyenkonyhák stb. kialakítása) mindig ugyanaz a kérdés előzi meg: "Hányan vannak a hajléktalanok?", "Mekkora az a populáció, amellyel foglalkozni kívánunk?". Ez a minden további kérdés alapjául szolgáló kérdés még mindig megválaszolatlan.

Bármely társadalomról vagy földrajzi térségről legyen szó, két módszertani probléma adódik a hajléktalanok számának becslésekor. Az egyik a hajléktalanság meghatározása. Amint arra Alice Johnson (1989: 13) rámutatott: a több mint 80 évnyi kutatás sem szolgáltatott standard definíciót a hajléktalanság jelenségének mérésére. A hajléktalanok továbbá folytonosan változó populációt alkotnak, a definíciónak következésképp idő- és térbeli megszorításokat kell tennie, az ilyen korlátozások pedig szükségszerűen önkényesek. A második problémát ezen alapsokaság rejtett természete jelenti: csakúgy mint pl. a drogfüggők, a hajléktalanok "rejtett" populációt alkotnak abban az értelemben, hogy nem létezik mintavételi keret, nem könnyű rátalálni a tagokra, vagy érintkezésbe lépni velük, és nehézségekbe ütközhet annak meghatározása, hogy egy adott egyén a vizsgált alapsokaságba tartozik-e (Spreen 1992).

A rejtett populációkból történő mintavétel problémájával, illetve néhány lehetséges mintavételi eljárással számos cikk foglalkozik: például Sudman, Sirken & Cowan (1988), Watters és Biernacki (1989), Spreen (1992), Wickens (1993), valamint Heckathorn (1997). Mivel a rejtett populációk esetében nincs mintavételi keret, ezek a mintavételi eljárások aligha nevezhetők konvencionálisnak. Ezen, esetenként nem-standard¹ eljárásoknak nevezett módszerek közé sorolhatók például az olyan kapcsolatfeltáró mintavételi lehetőségek, mint a hólabda-mintavétel, a célzatos mintavétel vagy a fogás-visszafogás módszer² (Spreen 1992). A hajléktalanok számának megbecslésére szolgáló módszerek közé sorolhatók különböző típusú számbavételi eljárások³, a másodlagos adatokból nyert arányszámok, a fogás-visszafogás módszer (Johnson 1989: 16), valamint az úgynevezett "hálózati felbecslés módszerek"⁴ (Killworth, McCarty, et al. 1998: 290; Killworth, Johnsen, et al. 1998). 1986-ban az Egyesült Államokban Rossi és munkatársai (Rossi 1989) kísérletet tettek rá, hogy ténylegesen megszámlálják a chicagói hajléktalanokat.

Ahogy föntebb említettük, a hajléktalan-ügy viszonylag új Magyarországon, a problémák, amelyekkel a szociálpolitika alakítói szembekerültek, ugyanazok, mint máshol. A döntések meghozatalához ismerni akarják a számokat. E tanulmány célja, hogy két nem-standard mintavételi eljárást, a hólabda-mintavételt, illetve a fogás-visszafogás módszert, alkalmazva becslést adjon a budapesti hajléktalanpopuláció nagyságára vonatkozóan. Két módszert és három adatsort felhasználva módunk nyílik a két eljárás és az eredmények összehasonlítására, valamint néhány további alkalmazási lehetőség felvetésére.

A tanulmány négy további szakaszra osztható. Az elsőben bemutatásra kerül a két módszer, a másodikban ismertetjük a mintavételi eljárást és a három adatsort. Az eredményekről a harmadik szakaszban számolunk be: három becslést adunk a budapesti hajléktalan népesség számára vonatkozóan. A negyedik szakaszban megfontolásra ajánlunk néhány felvetést a további vizsgálatok számára.

 

www.varazsbetu.hu

www.oktatoprogram.hu

www.oktatoprogramok.hu

www.kazalkolos.hu

www.hajlektalansag.hu

www.kazalkolos.lapok.hu