|
| Maróthy Márta - Gyorsjelentés a hajléktalanellátó rendszeren belüli egészségügyi ellátás elemeiről |
A kutatás indoka, célja, módszereAz állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2000. decemberében jelentést készített a hajléktalanok egészségügyi ellátásáról Budapesten. A jelentés megállapítja, hogy azoknak a hajléktalan embereknek az egészségügyi ellátás utáni elhelyezése, akik utcán már nem képesek élni, szinte teljesen megoldatlan. A jelentés leszögezi: “Az a körülmény, hogy az ellátórendszerben a szükséglethez képest alacsony a hajléktalanoknak létesített bentlakásos ápoló-gondozó és rehabilitációs otthonok száma, és így az egészségügyi ellátást már nem igénylő, de az utcai életre, önellátásra alkalmatlan hajléktalanok tömege nem részesül a törvényben állami kötelezettségként előírt ellátásban, az érintettek szociális biztonsághoz való jogának (Alkotmány 70/E. §) sérelmét és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog (Alkotmány 70/D. §) sérelmének közvetlen veszélyét jelenti és ezzel visszásságot okoz.” A feltárt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében az állampolgári biztos kezdeményezte, hogy az Egészségügyi Miniszter és a Szociális és Családügyi Miniszter együttműködve vizsgálja meg azt, hogy országosan milyen igény van a hajléktalanok ápoló-gondozó és rehabilitációs intézményeire, és az eredményeknek megfelelően gondoskodjanak olyan megoldási módok kialakításáról, amelyek segítik az önkormányzatokat törvényben rögzített feladataik megvalósításában. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának kezdeményezése kapcsán a Szociális és Családügyi Minisztérium Szociális Szolgáltatási Főosztálya megbízta a Hajléktalanokért Alapítvány Módszertani Osztályát, mint a hajléktalanellátó intézmények országos hatáskörű módszertani intézményét, hogy a hajléktalanellátó intézmények körében végezzen vizsgálatot a hajléktalanokat ellátó ápoló-gondozó és rehabilitációs intézmények jelenlegi kapacitásáról, fejlesztéséről, a két intézmény iránti szükségletekről. A vizsgálat 2001. augusztus 1 –szeptember 20. között zajlott, a vizsgálati módszer az önkitöltéses kérdőíves felmérés volt. A vizsgálat során a következő hajléktalanokat ellátó intézményeket vizsgáltuk: háziorvosi rendelők, az átmeneti szállást nyújtó intézményekhez és a nappali melegedőkhöz kapcsolódó illetve azoktól függetlenül létező ápoló-gondozó intézmények (betegszobák, ápolási részlegek), hajléktalanok otthonai, rehabilitációs intézmények. A vizsgálatot minden megyében és a fővárosban, megyénként legalább 2-2 települést/szervezetet bevonva, az SZCSM által kijelölt intézményekben végeztük. Az állampolgári biztos jelentése megállapítja, hogy a főváros vonatkozásában megoldott a hajléktalanok háziorvosi ellátása. A felmérésben a hajléktalanok háziorvosi ellátását vidéken vizsgáltuk, és Budapest bevonásával a háziorvosi ellátáshoz kapcsolódó illetve ott megjelenő szakosított egészségügyi ellátás iránti igényeket mértük fel. A nappali melegedők és az átmeneti szállást nyújtó intézmények esetében a szolgáltatást igénybe vevők egészségi állapotát, illetve az egészségi állapotuk miatt elhelyezést igénylők nagyságát, az elhelyezés lehetőségeit és az elhelyezés iránti igényeket vizsgáltuk. A rehabilitációs intézmények esetében azt vizsgáltuk, hogy megfelelnek-e egészségügyi rehabilitációs tevékenység céljára, illetve az ott végzett tevékenység milyen mértékben egészségügyi rehabilitáció. Elöljáróban megjegyezzük, hogy az ombudsmani jelentés egyértelműen a hajléktalan emberek egészségügyi rehabilitációjának lehetőségeit vizsgálja, míg a hajléktalanok rehabilitációs intézményei a hajléktalanságnak mint szociális helyzetnek a rehabilitációs intézményei. A hajléktanok otthonai esetében a kapacitást és az igényeket vizsgáltuk. Mindezek alapján 4 fajta kérdőív készült: 1. Kérdőív 1.: Hajléktalan személyek egészségügyi ellátását végző intézmények számára (hajléktalanok orvosi rendelője, lábadozó, fekvőbeteg ellátó intézmény, mozgó orvosi szolgálat) 2. Kérdőív 2.: Hajléktalanok ellátását végző szociális intézmények számára: nappali melegedő, éjjeli menedékhely, átmeneti szálló 3. Kérdőív 3.: Hajléktalanok rehabilitációs intézménye számára 4. Kérdőív 4.: Hajléktalanok otthona számára Kérdőív 1.: 22 intézményhez küldtük ezt a kérdőívet, 6 helyről nem kaptunk választ, 12 kérdőív volt vizsgálatra alkalmas. Kérdőív 2.: 61 intézményhez juttattuk el, 4-től nem érkezett válasz, 49 kérdőív volt vizsgálatra alkalmas. Kérdőív 3.: Az általunk ismert összes hajléktalanok rehabilitációs intézményéhez elküldtük, 11-ből 8 kérdőív érkezett vissza és volt vizsgálatra alkalmas. Kérdőív 4.: Az általunk ismert összes hajléktalanok otthonába elküldtük. A kiküldött 7 kérdőívből 2 érkezett vissza, ezeket tudtuk bevonni a vizsgálatba. 7-ből 3 intézmény nem működik, 2 pedig nem válaszolt megkeresésünkre.
Hajléktalanok háziorvosi ellátása A hajléktalan embereknek a háziorvosi ellátásból való kiszorulása miatt, ez irányú alapellátásuk megoldására született meg az a jogi szabályozás, amely lehetővé teszi kifejezetten hajléktalanokat ellátó háziorvosi rendelők működését. Bár ez – mint azt az ombudsmani jelentés is megjegyzi – az alapellátás kettészakadását jelenti, a kutatásba bevont intézmények egyike sem jelezte, hogy az önálló, hajléktalanokat ellátó háziorvosi rendelést negatív diszkriminációnak tartja, hanem éppen ellenkezőleg, egy ellátási hiányra adekvát választ adó pozitív diszkriminációnak. A hajléktalanrendeléseken nyújtott háziorvosi ellátás színvonalát nem kifogásolták egyetlen intézménynél sem, az ellátotti kör megkívánta pozitív diszkrimináció mértékét azonban igen, és további fejlesztést ill. forrásbővítést látnak indokoltnak. A hajléktalan emberek háziorvosi ellátását két oldalról vizsgáltuk: az orvosi rendelők oldaláról (1. kérdőív: forgalmi adatok, betegségtípusok, ellátási igények, finanszírozás) és az átmeneti szállást nyújtó intézmények ill. nappali melegedők oldaláról (2. kérdőív: milyen egészségügyi ellátáshoz milyen arányban jutnak hozzá, ellátási igények). Vidéken 14 megyeszékhelyen működik háziorvosi ellátás hajléktalan emberek részére. A 14 rendelésből 8 külön hajléktalan orvosi rendelőben történik, 1 komplex szociális intézmény által fenntartott orvosi rendelőben, 3 hajléktalanellátó intézmény által fenntartott orvosi szobában, 2 háziorvossal kötött szerződés alapján “külsős” háziorvosi rendelőben. A megyeszékhelyekre kiküldött kérdőívekből 10 érkezett vissza, ebből egyet ki kellett zárni a vizsgálatból (Eger: működési engedély 2001. júliusától, így érdemben ellátási adatot szolgáltatni nem tudtak). Budapesten 9 hajléktalan orvosi rendelő működik, közülük háromtól kaptunk adatokat. Összesen tehát 12 hajléktalanokat ellátó orvosi rendelő került be a vizsgálatba, 9 vidékről, 3 Budapestről. Működési feltételek: A működési feltételek szempontjából a szolnoki rendelést, mint a “normál” háziorvosi rendelésen belül megvalósulót, nem érdemes vizsgálni. A 11 “házon belül” működő rendelő mindegyike rendelkezik működési engedéllyel, amelyből 5 határozott időre szól (44%). Két rendelő, az FSZKI Dózsa György úti rendelője és az Oltalom Karitatív Egyesület Kórház és Rendelőintézet esetében súlyos, a működést veszélyeztető a helyzet, mivel a hiányos tárgyi ill. személyi és tárgyi feltételeken 2001. szeptember 30-ig kell változtatni. Mind a két rendelő jelentős fővárosi kapacitással és nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik. A határozatlan időre szóló működési engedély kiadásához 1 rendelő orvosának (Hajléktalanokért Alapítvány, Budapest) kell az általános orvosi mellé háziorvosi képesítést szereznie. 2 esetben, a győri és tatabányai rendelő határozott működési engedélyének indoklásáról nincs adat, de megyeszékhelyként a hajléktalanok háziorvosi ellátásában döntő szerepet vállalnak. A rendelésnek helyet adó épület állapota Győrben és Veszprémben szorul felújításra, és az Oltalom esetében csak részben felel meg funkciójának. Az egészségügyi személyzet létszáma és képesítése – a Hajléktalanokért Alapítvány már jelzett képesítési hiánya kivételével – a jogszabályi előírásoknak megfelel. Kifejezetten a betegellátást támogató szociális szakemberekkel 6 intézmény rendelkezik (55%). Ellátási adatok: A vizsgált háziorvosi rendelők forgalmi adatai Budapesten:
A főváros vonatkozásában a kutatás alátámasztani látszik az ombudsman vizsgálatának megállapítását, amely szerint a fővárosban a hajléktalan emberek háziorvosi ellátása megoldott. A vizsgált 3 fővárosi rendelőben 2000-ben 8.528 hajléktalan embert láttak el, a 25.000 főre becsült fővárosi hajléktalanok 1/3-át. 2000-ben a napi átlagos betegforgalom 24 fő volt. A visszatérő betegek száma 5.679 fő, amely azt jelenti, hogy 2/3-uk visszatérő beteg. A 3 szervezetet a fővárosi hajléktalan emberek 34 %-át látta el háziorvosi rendelésen. Hasonló ellátottsági számokat feltételezve a további 6 fővárosi rendelő estében, a hajléktalan háziorvosi rendeléseken 2000-ben a Budapesten élő teljes hajléktalan népesség megfordult! Az adat bizonyára túlzó, és torzítja a nyilvántartások eltérő volta és a becsült adatok megjelenése a vizsgálatban, de nem járhat messze a valóságtól. Mindenesetre az ombudsmani jelentés hasonló ellátottsági arányról számol be (4 rendelő ellátja a fővárosi hajléktalanok 50%-át). A vizsgált háziorvosi rendelők forgalmi adatai vidéken:
Az adatok értelmezéséhez tudni kell, hogy a rendelők pontos nyilvántartással csak az esetszámokról, a napi betegforgalomról és a nyitás óta felvett betegkartonokról rendelkeznek. A vidéki rendelők esetszámban (= rendelésen való megjelenések száma) tudtak forgalmi adatot szolgáltatni, amelyből sem a visszatérő betegek arányára, sem az ellátottsági arányra nem lehet következtetni. A visszatérő betegek számának megadásakor feltételezhető, hogy minden olyan esetben, ahol ez a szám meghaladja a településen élő hajléktalanok (szintén csak becsült, és nagyvárosokban akár néhány száz fős eltérést is tartalmazható) számát, ott az adatszolgáltató szubjektivitása (leterheltség, ugyanannak a betegnek sokszori visszatérése, súlyos és halmozott betegségek) torzíthatta felfelé az adatot. Mind az estszámok, mind a visszatérő betegek számai tartalmazzák a vidéki hajléktalanok települések közötti keresztmozgását, azaz hogy egy hajléktalan ember egy évben több településen is megjelenhet, részben megélhetése jobb körülményeit, részben az egészségügyi ellátásba való érdemi bejutást keresve. A vidéki forgalmi adatokat tartalmazó táblázatról leolvasható, hogy a településenkénti hajléktalan-létszámhoz képest mind az esetszám, mind a visszatérő betegek száma nagyon magas. A nagy esetszám - a fővároshoz hasonlóan - 100% közelében járó ellátottsági arányt tükröz. 2000-ben vidéken a rendelésenkénti átlagos napi betegforgalom 13 fő volt. A nyilvántartási eltérések és a becslések okozta torzulások mellett az ellátottságot ténylegesen befolyásoló tényező lehet, hogy: - Önálló hajléktalan háziorvosi rendelő működik-e a településen. Ha igen, akkor szinte 100%-ban csak hajléktalan emberek veszik igénybe a rendelést, és nem kell tartaniuk sem az egészségügyi személyzet, sem a többi beteg elutasító magatartásától.
- Az orvosi rendelés közelsége a beteg hajléktalan emberhez: a háziorvosi rendelő egy épületben található-e más hajléktalanellátó intézménnyel, és rendelési ideje igazodik-e annak nyitva tartásához. Értelemszerűen akkor jut el minél több hajléktalan ember az orvosi rendelésre, ha az kapcsolódik más, elsősorban nappali ellátáson belül és éjjeli menedékhelyen kialakított hajléktalanszolgáltatáshoz. Az ombudsmani jelentésben erre példa az ÁNTSZ fertőtlenítő fürdőinek és a mellettük lévő háziorvosi rendeléseknek a forgalmi adatai. Ugyanezt az összefüggést példázza az FSZKI saját éjjeli menedékhelyein működtetett mozgó orvosi szolgálatának forgalmi adatai (lásd. Budai Erzsébeth-Dr. Gajdátsy Árpád: Az FSZKI 2000-2001. évi téli krízis ellátásának tapasztalatai), az FSZKI és a Hajléktalanokért Alapítvány rendelőinek forgalmi adatai (mindkettő nappali és éjjeli menedékhelyes ellátás mellé települt). A jelenségre elfogadható magyarázatot adnak az FSZKI említett kiadványának szerzői, hogy ti. a nappali ellátásokat és az éjjeli menedékhelyet igénybe vevő hajléktalan emberek motivációját és energiáit lefoglalja a létfenntartás napról napra való megteremtése, ezzel együtt a hajléktalanellátások közötti térbeli-időbeli ingázás, és betegségeikkel csak az utolsók között tudnak törődni. - A szociális munka hatékonysága. Elsősorban az utcai szociális munka, a nappali melegedőkben és éjjeli menedékhelyeken végzett szociális munka hatékonysága, hiszen ezeken a helyeken jelennek meg az életmódjukból fakadóan súlyos és elhanyagolt betegségekkel küzdő hajléktalan emberek.
Egészségügyi szolgáltatások: A hajléktalanok háziorvosi rendelőiben a háziorvosi rendelésen túl a következő egészségügyi szakellátásokat végzik: - fekvőbetegek és lábadozók ellátása a betegszobákon, 6 helyszínen (Miskolc, Szeged, Győr, Pécs, Szolnok, Hajléktalanokért Alapítvány Bp.), - fertőtlenítés, 4 helyszínen (Miskolc, Szeged, Győr, Pécs), - bőrgyógyászati rendelés, 3 helyszínen (Győr, Oltalom Bp., Hajléktalanokért Alapítvány Bp.), - pszichiátriai rendelés, 3 helyszínen ((Kecskemét, Győr, Hajléktalanokért Alapítvány Bp.), - fogászati rendelés, 2 helyszínen (Pécs, Oltalom Bp.), - mozgó orvosi rendelés, 3 helyszínen (FSZKI, Miskolc, Szolnok). - Önálló fogászati rendelő hajléktalanok számára egy létezik Budapesten, 2000-ben 2800 fős forgalommal, 2001. I. félévében 1507 fős forgalommal. A szakellátások párhuzamos rendszerének megjelenése olyan kényszer, amelyet a normál szakellátás diszfunkcionális működése, a hajléktalan emberek körében tömegesen jelentkező betegségek, és a már említett “közel kell vinni az orvosi ellátást a beteg hajléktalanhoz” elvnek a szakellátásban is érvényes volta szült.A megkérdezett intézmények az ide vonatkozó szakirodalomból is jól ismert betegségeket sorolták fel, mint a hajléktalan emberek körében jellemzően és nagy számban előforduló megbetegedéseket: bőrgyógyászati, tbc és egyéb pulmonológiai, alkohológiai, szív-és érrendszeri, pszichiátriai betegségek, tumorok, kiéhezettség, kihűlés, fagyási sérülések, traumás sérülések. Ezen betegségek közül a háziorvosi rendeléshez kapcsolt kezelésére jeleztek igényt a bőrgyógyászat és a pszichiátria esetében, mint amelyek a háziorvosi rendelőben, különösebb orvosi berendezés igénye nélkül megvalósíthatóak, és a fogászat esetében, amely ugyan nagy komoly orvosi felszereltséget kíván, de az igény iránta tömeges.
Finaszírozás:A vizsgált 12 rendelőből 10 működését támogatja az OEP (83,3%). 3 rendelő működik 100%-osan csak OEP-forrásból. Az OEP finanszírozás mértéke a működés 46-100%-át fedezi, átlagosan 74,7%-ot. (A mintában nem szereplő, de az adatszolgáltatásba bevont fővárosi fogorvosi szakrendelés OEP támogatottsága a magas költségigények ellenére mindössze 20%.) 9 rendelő működését támogatja az intézményfenntartó (75%). 1 rendelő működik 100%-os, 2 rendelő 90%-os fenntartói támogatással. A fenntartói finanszírozás mértéke a működés 3-100%-át fedezi, átlagosan 46,0%-ot. A működéshez egyéb (pályázat, adomány) forrásokhoz jut 6 rendelő (50%). Az egyéb források mértéke a működés 10-36%-át fedezi, átlagosan 20,6%-ot. A jelenlegi finanszírozási rendszerben a finanszírozás mértéke vezet az ellátás színvonalának csökkenéséhez. Az állandó gyógyszerár-emelkedések és a TB-támogatások csökkenése miatt a havi finanszírozási összeg egyre kisebb gyógyszerkeretet biztosít. Hasonló gondot okoznak az energiaár-emelések. Miközben a rendelő forgalma pl. Szegeden a nyitás óta megkétszereződött, az OEP-finanszírozás csak 30%-kal emelkedett. A gyógyászati segédeszközökre, szemüveg felírására nincs OEP-befogadás. A finanszírozási problémát valamennyire enyhítheti, ha a hajléktalanellátó intézmények kifejezetten az egészségügyi szolgáltatást támogató szociális munkát is végeznek, és segítik pl. a közgyógyellátáshoz való jogosultság megszerzését.
Az orvosi alap- és szakellátás a hajléktalanellátó intézmények szemszögéből: Az átmeneti szállást nyújtó intézmények és a nappali melegedők oldaláról vizsgálva az orvosi alap és szakosított ellátást a következők állapíthatók meg: 49 intézménytől kaptunk használható adatsorokat. 17 megyéből, 12 megyeszékhelyről, 10 egyéb településről rendelkezünk adatokkal. Valamennyi adatszolgáltató vidéki. Az adatszolgáltatók intézménytípusonkénti megoszlása:
A 49-ből 31 intézmény biztosít orvosi ellátást hajléktalan személyek számára (63%), átlagosan heti 19 órában. A biztosított ellátás döntően háziorvosi és általános orvosi (29 esetben, 94%), a szakosított rendelések közül pedig, a háziorvosi rendelőknél említetteken túl, a belgyógyászati jelenik meg 2 településen (Balassagyarmat, Siófok), a bőrgyógyászat 1 településen (Hódmezővásárhely). Szakosított rendelést biztosítani a hajléktalanok számára tehát szinte csak a nagy városok képesek, Budapest, Győr, Pécs, Szolnok, Szeged és Miskolc. Az igények nagysága és az ellátás finanszírozhatósága is indokolja a szakosított hajléktalanrendelések nagyvárosokba koncentrálását. A hajléktalanok körében leggyakrabban előforduló betegségek azonban a megyei jogú városoknál sűrűbb, megyeszékhely szintű szakosított rendelési hálózatot tesznek indokolttá. Az átmeneti szállást nyújtó intézmények lakóinak és a nappali melegedőket használó hajléktalanok egészségi állapotáról tájékoztató adatot ad a szakrendelésekre és kórházba utalt hajléktalanok száma.
A beutalások magas számokat és arányokat értek el 2000-ben. A megkérdezett intézmények ellátásait igénybe vevő hajléktalan emberek felét szakrendelésre, negyedét kórházba utalták az orvosok. Intézménytípusonként vizsgálva az átmeneti szállókat használó hajléktalanok betegebbnek tűnhetnek a másik két intézményben megjelentekhez képest. Az adat valójában azt jelenti, hogy az átmeneti szállók lakói használják leginkább az orvosi rendeléseket. Számos átmeneti szálló a beköltözéskor kötelezővé teszi a háziorvosi vizsgálatot, így szakellátást igénylő esetek felszínre kerülnek. Az átmeneti szállás nyújtotta biztosabb lakhatás, a viszonylagosan nyugodt körülmények, a szociális munka hosszúsága pedig megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a hajléktalan ember törődhessen egészségi állapotával. Az átmeneti szállókat és éjjeli menedékhelyeket használók egészségi állapotáról hasonló képet nyújt a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Szociálpolitikai Főosztályának 2001. nyarán lefolytatott vizsgálata, amely szerint a szálláshasználók 18%-ának hajléktalanok otthona, 8%-ának egészségügyi intézmény, 4%-ának fogyatékkal élők intézménye lenne az állapotuknak megfelelő elhelyezés, valamint az ellátást igénybe vevők 46%-a életkora vagy egészségi állapota miatt nem munkaképes (lásd: Gyorsjelentés a hajléktalanellátás átmeneti elhelyezést nyújtó intézményeinek 2001. évi vizsgálatáról).
A hajléktalan emberek háziorvosi rendelésével és szakrendelésével kapcsolatban javasoljuk:1. Azokon a megyeszékhelyeken, ahol még nem működik, és ahol a forgalmi adatok indokolják, hajléktalanok háziorvosi rendelőjének létrehozását, a működés OEP finanszírozásával. Nem szükséges külön háziorvosi rendelést létrehozni azokon a településeken, ahol Gondozási Központ vagy más komplex ellátás részeként működik hajléktalanellátás, amennyiben az rendelkezik háziorvosi rendelővel. 2. Az OEP-finanszírozások mértékéről tárgyalások kezdeményezését, különös figyelemmel a hajléktalanoknak nyújtandó gyógyszerár-támogatásokra. 3. A háziorvosi ellátást segítő szociális munkára a rendelőkhöz egy fél szociális munkás státusz rendelését. 4. A forgalmi adatok alapján a hajléktalanok háziorvosi rendeléséhez kapcsolódóan bőrgyógyászati, pszichiátriai és fogászati szakrendelések felállítását hajléktalan emberek részére, a működés OEP finanszírozásával.
Az otthoni ápolást és lábadozást helyettesítő ellátások Ápolás tekintetében az átlagnépesség számára kétszintű ellátás létezik: alapellátásként a házi betegápolás, szakellátásként az idősek otthona. Mivel a hajléktalanok értelemszerűen nem tudják igénybe venni a házi betegápolás már létező, működő és finanszírozott rendszerét, a hajléktalanellátó rendszer saját megoldásokat működtet a probléma kezelésére. A kórházi kezelést nem igénylő, illetve kórházi kezelést még (pl. műtétre várakozás) vagy már nem igénylő, de nem utcaképes beteg hajléktalan emberek elhelyezése jelenleg a hajléktalanellátó rendszerben két lehetőség kínálkozik: az átmeneti szállók betegszobái és az ápolásra létrejött hajléktalan intézmények. Elöljáróban kijelenthetjük, hogy mind a két kapacitás szűk. A nem utca- vagy éjjeli menedékhely-képes hajléktalan személyek ápolása, a családi otthont pótló betegszobai lábadozása csak Pécsett, Győrben (és feltehetően Egerben, de az ápolási részlegük nem szerepelt a mintában) megoldott, máshol ezek az emberek túlnyomó többségben az éjjeli menedékhelyekre, illetve ellátatlanul az utcára kerülnek. Betegszobák: Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények közül az 1/2000. rendelet szerint a hajléktalanok átmeneti szállásának biztosítania kell a betegek elkülönítésére szolgáló helyiséget. A betegszobák átmeneti szállókhoz rendelését indokolttá teszi, hogy a gyakorlatban szinte mindenhol 24 órás nyitva tartással működnek, folyamatos az ügyeleti ellátás, ápolót/szociális gondozót és minimum heti két órában orvost kell alkalmazniuk. A gyakorlat azt mutatja, hogy az átmeneti szállókon lévő betegszobákra túlnyomórészt kórházból kikerülő hajléktalanok, éjjeli menedékhelyek lakói, a nappali ellátásokat igénybevevők és az utcán élő hajléktalan emberek kerülnek, mivel a hajléktalan háziorvosi rendelés és a mozgó orvosi szolgálatok ide irányítják a fekvőbeteg-ellátásra, gondozásra, lábadozásra szoruló hajléktalan betegeiket, hiszen máshová irányításukra nincs mód. Az átmeneti szállók lakói a gyors lefolyású, enyhébb tünetekkel járó betegségeknél saját lakószobáikban, saját ágyukban gyógyulnak. Influenzajárvány idején pl. a betegszobák nem tudják fogadni a lázzal küszködő hajléktalanokat (az éjjeli menedékhelyről és az utcáról sem), mert tartós ápolást-lábadozást igénylő betegek fekszenek a betegágyakon. A mintában szereplő betegszobákról a következők derülnek ki: A vizsgált 49 intézmények (24 átmeneti szálló, 13 éjjeli menedékhely, 12 nappali melegedő) betegszobai kapacitása:
A jogszabályi előírás ellenére 7 átmeneti szálló nem rendelkezik betegszobával (30%). Mivel a betegszobák eredeti funkciójuk szerint az átmeneti szállókon lakók gyógyulását szolgálják, és mivel az itt történő betegellátás nincs finanszírozva, kis kapacitásúak. A mintába bekerült intézményeknél egy betegszobában 2-9 fő elhelyezésére van mód, az átlagos férőhelyszám 4,9. A betegszobák 97%-a elsősorban a férfiak számára nyújt elhelyezési lehetőséget. A mintában kifejezetten csak nőknek fenntartott betegágy 5 db szerepel (2,9%). (Mintán kívül ugyan, de a fővárosban – a Menedék Alapítványnál – egyetlen női betegszoba van, egy férőhellyel). Azok az intézmények, amelyek női hajléktalanok ellátásával is foglalkoznak, betegszobai kapacitásukat használják nők elhelyezésére is. Ilyenkor a nemenkénti elkülönítést csak úgy tudják biztosítani, ha ellenkező nemű beteget az esetlegesen szabad betegágyra nem vesznek fel. Az egy főre jutó négyzetméter 4, 5 és 6, tehát az átmeneti szállós elhelyezésnek megfelelő ill. az ottani minimumkövetelményt meghaladó. A betegszobák kihasználtsága 100% és (pótágyakkal) ennél magasabb. Emeletes ágyas elhelyezés a mintában nem fordult elő. Étkezést - egy kivétellel (Szolnok: csak vacsora) - mindenhol naponta háromszor biztosítanak. A szükséges gyógyszert és kötszert a betegszobát fenntartó intézmények fedezik. A jogi szabályozás a betegszobák vonatkozásában a következőt tartalmazza: (1/2000. SZCSM rendelet 105. § (1) d.) “A hajléktalanok átmeneti szállása biztosítja … a betegek elkülönítésére … szolgáló helyiséget.” Mivel azonban a betegszobák funkciójukat tekintve nem az átmeneti szállókon lakók gyors és könnyű lefolyású betegségeik alatti elkülönítését-gyógyulását szolgálják, hanem elsősorban az utcán és éjjeli menedékhelyeken élő beteg hajléktalanok elhelyezését, a betegszobák vonatkozásában jogi szabályozás szükséges az alábbi területeken: A betegszoba funkciójának meghatározása. Kórházi kezelést nem igénylő fekvőbeteg-ellátás, lábadozás. A betegszoba intézményhez rendelése. 24 órás nyitva tartással működő hajléktalan intézmény, jelenleg ezt legjobban közelíti az átmeneti szálló. A betegszoba fenntartása szükségtelen azoknál az intézményeknél, ahol a településen működik megfelelő ápolókapacitás hajléktalan emberek részére (lásd az ápolásról szóló alfejezetet). Településenként az ágyszámok nemenkénti megosztása. 4:1-hez férfi-női férőhely-arány kialakítása. Környezeti és tárgyi feltételek. ÁNTSZ-előírások, egy szobában elhelyezhetők létszáma, négyzetméter/fő, külön vizesblokk, bútorzat. Bekerülési és kikerülési jogkör. Szolgáltatások. Ágynemű, tisztálkodási szerek, ruházat, étkezés, gyógyszerrel, kötszerrel, eü. segédeszközökkel való ellátás, ápolás, szociális munka. A betegszobai tartózkodást kísérő szociális munka tartalma. Iratpótlástól az elhelyezésig. Személyzeti létszámok, képesítések. A jelenlegi kis kapacitású betegszobákhoz a jelenlegi személyzeti létszámok elegendőek. Dokumentáció, adminisztráció. Finanszírozás. A betegszobákon történő betegellátás finanszírozatlan, a költségek jelenlegi forrása az adott intézménytípus normatívája. A finanszírozás megállapításakor figyelembe kell venni, hogy a betegek döntő többségben az utcáról, nappali ellátásokból, éjjeli menedékhelyekről kerülnek be, és fizikailag elesettebbek, betegségeik súlyosabbak, hosszan elhúzódóak és gyakran több betegségüket kell kezelni egyszerre. Szükséges a betegszobákon nyújtott egészségügyi ellátás OEP-befogadása.
Ápolóházak, ápolási részlegek, ápolóotthonok: Az alábbi intézményi kapacitás áll rendelkezésre: Budapesten: FSZKI Ápolási Részleg, 60 fő férfi-női Oltalom Karitatív Egyesület, Kórház és Rendelőintézet, 30 fő férfi RÉS Alapítvány Rehabilitációs Ápolóháza, 48 fő férfi, 8 fő női MMSZ Gondviselés Háza, 12 fő férfi Összesen: 158 férőhely
Vidéken: Pécs, Támasz Alapítvány, Hajléktalanok Ápoló Otthona, 50 fő férfi-nőiGyőr, Hajléktalanokat Segítő Szolgálat, Hajléktalanok Ápoló-Gondozó Otthona, 40 fő férfi-nőiEger, Családsegítő Központ, Ápoló-Gondozó Otthon, 22 fő férfi-női Összesen: 112 férőhely A fővárosban a tényleges ápoló-lábadozó kapacitást szűkíti, hogy a hajléktalanok ápoló intézményeinek egészségügyi szakosodást kell felvállalniuk. Így az Oltalom Egyesület intézménye kórházi osztályként működik krónikus hajléktalan betegek részére, a RÉS Alapítvány intézménye elsősorban nem fertőző tbc-s hajléktalan betegeket és más tüdőgyógyászati betegeket fogad, valamint végstádiumban lévő tumoros betegeket, a Gondviselés Háza pedig hajléktalan emberek egészségügyi rehabilitációjával foglalkozik. Ezt teszik részben az egészségügyi intézmények helyett, az egészségügy elutasító magatartása és a hajléktalan emberek betegségének súlyosságához képest rövid finanszírozási idő miatt, a kórházi kezelést igénylő krónikus betegek esetében (lásd az ombudsman jelentése: belgyógyászati, bőrgyógyászati betegségek) és az egészségügyi rehabilitáció esetében (lásd a mintában szereplő visszajelzéseket). És teszik részben az egészségügyi intézmények mellett, ellátási felelősségből és kényszerből, amikor a nem hajléktalan beteg otthonában van, mint a nem fertőző tbc és tumoros betegségek esetében.
A hajléktalanok ápolásával kapcsolatban javasoljuk:1. Megyénként 1-1 hajléktalanok ápolási intézményének felállítását 40 fő férfi és 10 fő női férőhellyel, a működés OEP finanszírozásával. A megyénként működő ápolási intézményekre az ellátás egyenletessé tétele és jó igénybe vehetősége miatt van szükség. Az 50 fős férőhelyszámnál az FSZKI, Győr és a Pécs adataiból indultunk ki. A 4:1 arányszámot a férőhelyek nemenkénti megoszlásánál – minden, a nemenkénti megosztást ésszerűen megkívánó hajléktalanellátásnál - a női hajléktalanok jelenlegi 20-25% körüli, és nyugat-európai tapasztalatok alapján valahol 30%-nál várhatóan beálló aránya miatt tartjuk kívánatosnak. 2. A fővárosban a jelenlegi ápoló kapacitás megnövelését 180 férfi és 40 női férőhely kialakításával, a működés OEP finanszírozásával. Ha a fővárosban élő a hajléktalan embereket számáról szóló becslések alsó határából, 20.000 főből indulunk ki, akkor az 50.000 főre becsült teljes hajléktalan népesség kb. 40%-a él a fővárosban. Az említett létszámfejlesztéssel érhető el a 60:40 vidék-főváros arány. A hajléktalanok szakosított ápolásával kapcsolatban javasoljuk:3. Régiónként szakosított ápoló részlegek felállítását (a felállítandó ápoló intézményekhez kapcsolódva) krónikus betegek (tbc, tumorok, fekélyek, fagyások) rehabilitációjára, ápolására illetve halálig kísérésére, régiónként 40 fő férfi és 10 fő női férőhellyel, a működés OEP finanszírozásával. A létszámadatok a jelzett igények alapján, becslésen alapulnak. Az igényeket lefedő hajléktalanok ápoló otthonai tehermentesítenék az átmeneti szállók betegszobáit, és így azok alkalmassá válnának az enyhe és gyors lefolyású betegségekkel küszködők lábadozására (pl. influenza, lábtörések, a hajléktalanok háziorvosa által elvégezhető gyógyszerbeállítások).
Hajléktalanok otthonai Jelenleg országosan 4 hajléktalanok otthona működik:
Megnyitás előtt áll Miskolcon az MVK Hajléktalanok Gondozási Központja hajléktalanok otthona, 20 fő férfi-női férőhellyel. A hajléktalanok otthonai fehér foltot jelentenek hajléktalanellátásban. A jelenlegi kapacitás az igényekhez képest elenyésző: a megkérdezett intézmények 2520 fős intézményfejlesztést látnak indokoltnak, ezek szerint a jelenlegi kapacitás az igények 4%-át fedezi! A hajléktalanok otthonai részben az időskorúak szociális otthoni elhelyezésnek felelnek meg. Jól ismert azonban, hogy a szociális otthoni férőhelyek száma is kevés, a várakozási idő 1-2 év hosszú. Több intézmény jelezte, hogy egyes szociális otthonok nem fogadják szívesen a hajléktalan embereket. A hajléktalan emberek életmódjukból fakadó sajátosságai miatt az időskorúak szociális otthonainak férőhelybővítése csak kis részben oldaná meg az átmeneti szállón történő elhelyezésre már nem alkalmas hajléktalanok problémáját. Az egyik ilyen sajátosság a fizikai állapot visszafordíthatatlan leromlása a nyugdíjaskor elérése előtt, az ötvenes életévek elején-közepén. Másik sajátosság az intézményi kötöttségekhez való nehézkes alkalmazkodás, amely az időskorúak szociális otthonából való gyakori elszökésekhez és ezzel férőhelyvesztéshez vezet. Megkerülhetetlen az igen gyakori alkoholfüggőség figyelembe vétele, a toleráns hozzáállás és a hozzáértő mentálhigiénés magatartás kialakítása. Mindez indokolja, hogy a pozitív diszkriminációval a hajléktalanok otthona ellátását erőteljesen fejlesszék. A jelenlegi néhány intézmény működéséből a további jogi szabályozás szempontjából figyelemre méltónak tartjuk: a kis intézményenkénti létszámot, amely lehetővé teszi az ellátottakkal való intenzív foglalkozást és megkönnyíti számukra az intézményi keretekhez való alkalmazkodást. További jogi szabályozás szükséges az elhelyezési körülmények vonatkozásában (a vizsgálat erre nem terjedt ki). Mindezek alapján javasoljuk: 1. Megyeszékhelyenként első lépésben 40 fő férfi és 10 fő női férőhellyel hajléktalanok otthona kialakítását. Második lépésben a hajléktalanok otthona iránti további igények megyénkénti felmérését és a még szükséges kapacitás kiépítését. 2. A fővárosban első lépésben a jelenlegi kapacitás megháromszorozását, azaz 130 férfi és 30 női férőhellyel hajléktalanok otthonainak kialakítását. Második lépésben a hajléktalanok otthona iránti további igények felmérését és a még szükséges kapacitás kiépítését. 3. Az elhelyezési körülmények jogi szabályozását. Szoba/fő, négyzetméter/fő, vizesblokkok, közösségi helyiségek, bútorzat.
Egészségügyi ellátási igények:A vizsgálatban az alábbi egészségügyi feladatokat vállaló hajléktalan intézmények (párhuzamos ellátások) létrehozása ill. fejlesztése iránti igényeket jelezték az intézmények: Betegszobák: kórházi ellátást nem vagy még ill. már nem igénylő betegeknek. Ápolási részlegek: egészségügyi személyzetet igénylő, elhúzódó ápolásokra, lábadozásokra. Rehabilitációs részlegek: csonkolt, sérülés utáni, bénulás utáni betegeknek. Hajléktalanok otthonai: az 1/2000. SZCSM. rendelet 108. § (1) bekezdésében megfogalmazott ellátási feladattal. A vonatkozó igényeket – a kérdőív kidolgozásának hibájából – több helyen nem számszerűsítették. Az igények felmérését célzó nyitott kérdésére jellemzően ilyen megfogalmazások kerültek: “a kórházból otthonába bocsátják, mikor otthona a csillagos ég”, “a szociális otthoni elhelyezés erre az évre reménytelenné vált”, “szükséges a biológiailag időskorúnak tekinthető személyek állandó elhelyezése”, “télen minden fektető és lábadozó hely duplán kellene”, “hónapokat, éveket várnak szociális otthoni elhelyezésre” stb. Az egyes ellátási formák fejlesztésének mértékére az adott ellátási forma elemzését tárgyaló részekben tettünk javaslatot, és ugyanott indokoltuk is. Az igények számszerűsítését egyedül a hajléktalanok otthona esetében tette lehetővé a Kérdőív 2.. Ez esetben óriási - de az ismertetett jelenlegi kapacitás mellett nem meglepő – igényt találunk: mind a 49 vizsgálatba bevont intézmény szükségesnek tartja megyéjében a hajléktalanok otthonának létrehozását, átlagosan 79 férőhellyel, összességében 3925 férőhellyel! Az igények megalapozottságát alátámasztják a hajléktalan népesség ismert életkori adatai is: 1999-ben Budapesten a szálláshasználók 34%-a az 50-70- (és idősebb) korosztályból került ki (lásd Bényei-Gurály-Győri-Mezei: Tíz év után). Ez azt jelenti, hogy csak a szálláshasználók, elsősorban az átmeneti szállókon élők körében egy markáns idős csoport található, akiknek az átmeneti szálláshelyeken tartása önfenntartó képességük elvesztése (fizikai állapotuk leromlása és munkavégző képességük elvesztése) miatt nonszensz, szociális otthoni elhelyezésük viszont lehetetlen. A hajléktalanok háziorvosi rendelői szakrendelések kialakítását tartják indokoltnak elsősorban a bőrgyógyászat, pszichiátria, fogászat terén. Egy-egy rendelő vetette fel a fertőtlenítés, addiktológia, mozgó orvosi rendelés, szemészet, nőgyógyászat iránti igényt. Nem tartják indokoltnak párhuzamos ellátás létrehozását, de elhelyezési gondokkal küzdenek a hajléktalan pszichiátriai betegek és fogyatékkal élők esetében (“elhelyezésük lehetetlen”). A problémát szükségesnek tartjuk jelezni az Egészségügyi Minisztérium felé.
Hajléktalanok rehabilitációs intézményei Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a hajléktalan emberek egészségügyi ellátását vizsgálta, és ennek megfelelően jelentésében a rehabilitáció fogalmát egyértelműen egészségügyi rehabilitációként fogja fel. A rehabilitációt az egészségügyi utógondozás körébe sorolja, amely keretében orvosi felügyelet, ápolás és fejlesztés történik. Jelentésében megállapítja: “… az ellátó rendszerből hiányzik az utógondozó, rehabilitációs és ápoló intézmény, ahol a kórházi kezelést már nem igénylő, de orvosi felügyeletre, ápolásra szoruló, önmagukat ellátni képtelen hajléktalanok elhelyezhetők. A megvizsgált intézményekben rögzítettük, hogy az önellátásra képtelen hajléktalan betegek ápolására, elhelyezésére mind az egészségügy, mind a szociális ellátórendszer képtelen.” A hajléktalan emberek rehabilitációját ellátó hajléktalan intézmények önellátásra tartósan képes személyek rehabilitációjával foglalkoznak, tevékenységük központjában az alkoholbetegség és a munkavégző képesség rehabilitálása áll. Egészségügyi rehabilitációt ellátó hajléktalan intézmény érdemben nem létezik. A hajléktalanok rehabilitációs intézményei a jogi szabályozás szerint “annak az aktív korú, munkaképes hajléktalan személynek az elhelyezését szolgálja, akinek a szociális ellátása ily módon indokolt” (Sztv 74/A. §), illeteve “annak a munkaképes korú, de egészségi, pszichés és szociális állapotában visszafordítható módon károsodott személynek az elhelyezését szolgálja, aki … részt vesz a számára szervezett komplex, átfogó rehabilitációs folyamatban, és akinek a szociális elhelyezése ily módon indokolt” (1/2000. SZCSM rendelet 109. § (1)). Látható, hogy a rendelet, az egészségügyi állapot károsodottságának javítását is a hajléktalan rehabilitációs intézmények hatáskörébe sorolja. Nem tisztázott azonban az egészségi állapot károsodottságának mértéke és a visszafordíthatóság mértéke, vagyis hogy mikortól van szükség kifejezetten egészségügyi beavatkozásra, és mikortól kompetens a szociális ellátás. A hajléktalan rehabilitációs intézmények jelenleg fel vannak készülve és felvállalják egy önellátásra képes, de testileg leromlott hajléktalan felerősítését, de nem tudnak egészségügyi rehabilitációban részesíteni pl. egy agyvérzés utáni állapotot, egy súlyos törés vagy műtét utáni állapotot. A hajléktalanok rehabilitációs intézményeit vizsgálva arra kerestünk választ, hogy hol húzódnak meg a kompetenciahatárok, hogy mi az a tevékenység, amit a hajléktalanellátó szakma rehabilitációs intézményeiben végez, és mekkora az ez irányú ellátás iránti igény. Országosan 11 intézmény foglalkozik hajléktalan emberek rehabilitációjával. Budapesten 6 (55%), vidéken 5 (45%) intézmény található, összesen 287 férőhellyel. Nők ellátására csak Budapesten van lehetőség, az Üdvhadsereg tart fenn női rehabilitációs szállót 24 férőhellyel, ez a férőhelyek 8%-a. A vizsgálatba 8 intézményt sikerült bevonnunk. A felmérés során elsősorban a rehabilitációs célokat, a rehabilitációs segítségnyújtás tartalmát, az intézményi elhelyezés szempontjait, a rehabilitációs program támasztotta követelményeket vizsgáltuk. A vizsgálat célkitűzése szempontjából külön fontos volt megtudnunk az intézményeknek az ellátottak egészségi állapotához való viszonyulását. Az intézmények rehabilitációs szakmai programjában megjelenő rehabilitáció tartalmi megfogalmazása:
A rehabilitációs folyamatot az intézmények több oldalról közelítik meg, de legfontosabbnak a saját sors alakításáért érzett felelősség kialakítását és tudatosítását, munkajövedelem szerzésre való képessé tételt, a munkaerőpiacon történő újbóli megjelenést, és mindezek következményeképp az önállóság minél teljesebb kialakítását tartják. Az intézmények a munkaerőpiacon történő újbóli megjelenésre való képessé tételt és a munkavállalást a rehabilitációs tevékenység “királyi út”-jaként kezelik, mint ez a további munkavállalásra-foglalkoztatásra vonatkozó adatokból is kiderül. Az intézmények célként a kliens egészségi állapotának befolyásolását egyszer sem említik. Az intézménybe kerülés feltételei.
Az együttműködési készség mint elvárás magas aránya szakmailag tökéletesen érthető, és jogszabályi előírás is. A már meglévő foglalkoztathatóságot, amelyet az intézmények ¾-e elvár a bekerülőtől, meghatározza az egészségi állapot. Ezen túl nevesítve is az intézmények fele fontosnak tartja a bekerülők jó egészségi állapotát. A mentális segítségnyújtást és az alkoholfüggőséggel való foglalkozást, mint a pszichés állapot rehabilitációjának részét, az intézmények nagy arányban felvállalják. Az egészségi állapothoz való viszony árnyalása érdekében nyitott kérdésben megkérdeztük, hogy van-e az egészségi állapot miatt kizáró oka az intézménybe kerülésnek.
Egyetlen intézmény nem támaszt semmilyen egészségügyi feltételt sem a jelentkezőkkel szemben, 7 intézmény azonban több olyan egészségügyi okot is felsorolt, amelynek megléte esetén nem tekinti kompetenciájába tartozónak a jelentkezőt. A vezető kizáró ok az ápolásra szorulás és az önellátásra való képtelenség. Az intézmények rehabilitációs programja által támasztott elvárások a programban résztvevőkkel szemben:
A rehabilitációs programok elvárásai az intézménynél azonos súllyal jelennek meg. Az együttműködés feltételei a személyiségállapot rendezésére, a munkavállalásra és a leendő önálló élet kialakítására irányulnak. Az intézményekben végzett segítői tevékenység százalékos eloszlásban:
Az intézményekben végzett segítői tevékenység összetétele jól mutatja, mit tartanak a hajléktalan emberek rehabilitációja során kompetenciájukba tartozónak az itt dolgozó munkacsoportok. Tevékenységüket döntően mentális segítségnyújtásként fogják fel. A következő táblázat azt mutatja, mit tekintenek az intézmények tevékenységük eredményeképp sikeres rehabilitációnak:
Látható, hogy az alapvető kérdésekben a szakma ugyanoda teszi a hangsúlyokat, és következetes válaszokat ad. A rehabilitáció tartalmát vizsgáló kérdésekhez hasonlóan a sikeres rehabilitáció döntő fontosságú elemének tartják a szenvedélybetegségtől való szabadulást, a munkavégző, kapcsolatteremtő, önellátó és lakhatási képességek visszaszerzését. A sikeresnek minősített rehabilitációban az életformaváltáson van a hangsúly, az egészségügyi szempontok háttérbe szorulnak. 2000-ben 156 hajléktalan embert nyert intézményi elhelyezést rehabilitációs szállón. A bekerülés előtti tartózkodási hely szerint átmeneti szállóról érkezett 48 fő (31%), addiktológiai osztályról ill. alkoholelvonással is foglalkozó pszichiátriai osztályról 31 fő (20%), utcáról 26 fő (17%), albérletből 22 fő (14%), krízis osztályról 11 fő (7%), családban lakott 3 fő (2%), éjjeli menedékhelyről 2 fő (1%), egyéb helyekről (ismerős irányította, Vöröskereszt irányította, honvédségtől jött) 13 fő (8%). A már ismertetett intézményi profilból adódóan a legtöbb ellátottat az átmeneti szálló juttatja a rehabilitációs intézményekbe, mivel az életformaváltásra motiváltabb vagy motiválttá tehető hajléktalan emberek fölfelé mozognak az intézményi struktúrában, valamint ez az ellátási forma teszi leginkább lehetővé, hogy a rehabilitációs intézmények által megkövetelt kondíciókat egy hajléktalan ember megszerezze. Az elvonókezelésekről érkezők teszik ki a második legnagyobb csoportot, ami azt igazolja, hogy az alkoholfüggés kezelése a hajléktalan emberek rehabilitációjának szerves része. Meglepő az utcáról felvettek nagy száma. Külön adatunk nincs rá, de feltételezhető, hogy ezekben az esetekben az utcán töltött idő igen rövid, s a fizikai és mentális állapot romlása még enyhe. Az albérletből érkezők a frissen hajléktalanná válók egy rétegét jelentik, amely helyzet szintén viszonylag jó állapotú klienst feltételez, aki erősen motivált a visszakapaszkodásra. Kifejezetten fizikai egészségi problémákkal a krízisosztályokról felvettek érkezhettek. Az éjjeli menedékhelyek lakóinak van a legkevesebb esélyük rehabilitációs szállóra kerülni. Ez az adat érthető, hiszen az éjjeli menedékhelyek életmentő funkcióval működnek, és jelenlegi infrastruktúrájuk nem is teszi lehetővé ennek a funkciónak a kiegészítését egy magasabb szintű ellátás felé való elmozdítással. Ezen túl ismert az éjjeli menedékhelyeket használók rossz fizikai és mentális állapota, valamint a férőhelyhiány miatt az átmeneti szállók felé történő mozgás korlátozott volta. Ha azt vizsgáljuk, mekkora az igény a hajléktalanok rehabilitációs intézményei iránt, akkor a megkérdezett rehabilitációs intézmények meglévő kapacitásuk mellé 20-30 fős férőhelybővítést tartanak szükségesnek megyéjükben ill. kerületükben. Az átmeneti szállást nyújtó intézmények 58%-a látja indokoltnak rehabilitációs szálló létrehozását, megyéjükben ill. kerületükben 20-60 fős férőhelyszámmal. Hajléktalan emberek rehabilitációs intézményei esetében javasoljuk: 1. Megyeszékhelyenként 1-1 hajléktalanok rehabilitációs intézményének felállítását, intézményenként 40 fő férfi és 20 fő női férőhellyel, a működés hajléktalan rehabilitációs normatívával való finanszírozásával. A női férőhelyek 2:1-hez aránynak kialakítását az indokolja, hogy vidéken jelenleg egyáltalán nem létezik női férőhely. 2. A fővárosban első lépésben a meglévő kapacitás növelését 100 fő férfi és 50 fő női férőhellyel, a működés hajléktalan rehabilitációs normatívával való finanszírozásával. Második lépésben a további fejlesztés iránti igényeket felmérését, és a még szükséges kapacitás kiépítését. 3. A rehabilitációs intézményekből történő kiléptető férőhelyek fejlesztését (kiléptető lakások, támogatott lakásbérletek: albérlők háza, bónos rendszer). A sikeres életformaváltáshoz az ellátórendszeren kívüli, elérhető lakhatási feltételeket is meg kell teremteni. A kiléptetés támogatása biztosítja azt is, hogy a rehabilitációs intézmények ne telítődjenek. Ha a kiindulási problémára keressük a választ - meddig tart az egészségügyi rehabilitáció kompetenciája és hol kezdődik a hajléktalan rehabilitációé - akkor a vizsgálat alapján megállapíthatjuk, hogy az önellátó képesség és a munkavégző képesség visszaszerzésénél van a fordulópont. A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a hajléktalanok rehabilitációs intézményei csak az önellátásra és munkavégzésre fizikailag már képes embereket tudják eredményesen ellátni, e képességek kibontakozásához teremtenek intézményi feltételeket, és e folyamat szociális és mentális oldalát segítik. Rehabilitációs tevékenységük a hajléktalanságnak mint szociális helyzetnek a rehabilitációját jelenti, és akkor éri el célját, amikor az ellátott képessé válik a hajléktalanellátó rendszertől való független életre. Az önellátásra és munkavégzésre való fizikai képessé tétel egészségügyi kérdés, a kellő szaktudással és infrastruktúrával rendelkező egészségügyi rehabilitációs intézmények feladata, és akkor éri el célját, amikor az elérhető legjobb egészségi állapotba hozta a beteg – történetesen hajléktalan - embert. Véleményünk szerint kifejezetten hajléktalan emberek egészségügyi rehabilitációjára létrehozni ellátást csak igen kivételes esetben indokolt, és erőteljes egészségügyi részvételt és finanszírozást kíván. Az ilyen profilú intézmények létrehozására javaslatot tettünk az ápolást tárgyaló alfejezetben: regionális egészségügyi szakosított ápolás rehabilitációs feladatokkal –tumorok, tbc, bénulásos betegségek stb esetében.
Összegzés A hajléktalan emberek egészségügyi ellátása több vonatkozásában egyszerre egészségügyi és szociális kérdés. Az ellátás kialakítása és diszkriminációmentes színvonalának fenntartása feladata mind az egészségügyi, mind a szociális szférának. Párhuzamos, a hajléktalanellátásba beépülő egészségügyi ellátást ott szabad létrehozni, fenntartani és fejleszteni, ahol ezt a hajléktalan emberek ellátotti érdeke indokolja. Ez a kör azonban - a tömeges előfordulás, a hajléktalan életformából adódó sajátosságok, és ezt a tényt figyelmen kívül hagyó egészségügyi finanszírozás miatt - igen kiterjedt. Véleményünk szerint ide tartozik a hajléktalanok háziorvosi ellátása, egyes, a hajléktalan emberek körében nagymértékben jelentkező betegségek szakorvosi ellátása és szakápolása, az otthoni ápolást és lábadozást helyettesítő intézmények és a hajléktalanok otthonai. A két utóbbi intézménytípus kívánja a legnagyobb arányú fejlesztést, kisebb arányú fejlesztést igényel a szakorvosi rendelés és szakápolás, míg a háziorvosi rendelők esetében az ellátás színvonalának fejlesztése a feladat. A hajléktalan rehabilitáció szociálpolitikai, foglalkoztatáspolitikai és lakáspolitikai kérdés, egészségügyi vonatkozásai elsősorban mentális oldalról vannak. A hajléktalanok egészségügyi rehabilitációja elsősorban egészségügyi kérdés, a kapacitáshiányt és a diszfunkcionális működést az egészségügy keretén belül kell megoldani.
Budapest, 2001 október 2. 1. sz. Melléklet A vizsgálatba bevont háziorvosi rendelések (Kérdőív 1.)
2. sz. Melléklet A vizsgálatba bevont átmeneti szállást nyújtó intézmények és nappali melegedők intézmények (Kérdőív 2.)
3. sz. Melléklet A vizsgálatba bevont rehabilitációs intézmények (Kérdőív 3.)
4. sz. Melléklet A vizsgálatba bevont hajléktalanok otthonai (Kérdőív 4.)
|